Juhász Gyula: Borús szonettek
Egy híd van még s karfáján szédület.
Egy híd ível a végtelenbe fájón,
Alatta mélység, néma és süket.
Amellyel a halálba szárnyalunk,
Utolsó, bús, borzongó szédülettel,
Mint egykor a dalunk, fájó dalunk.
Ó mennyi szárny, mely egekig emelt
Ujjongó hangokat és szíveket.
Egy híd van még csak az üres világon
Repülni mélybe, végtelenbe vágyón.
S mint örök mécses ég a szomorúság.
Magányos és homályos szigeten
Tengeti ő már csöndes mélabúját.
A vágyak régi, régi hegedűje
Zokog kísértetes keservesen
A múltba és a búba elmerülve.
Hagyjátok őt magára emberek,
Hadd hallja azt a dalt csak, azt a dalt csak,
Amelyben a kegyetlen és szikár gyász
Nyűtt idegekkel a kedvére hárfáz.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir