Juhász Gyula: Fotografiák
Fekete album szürke erdejében,
Mely halkan zizegett, mint csöndes őskert.
Örökre néznek és a végtelenbe,
Mert ide lopta őket egy igézet.
Tán hervad, mint a dérvert őszirózsa,
Vagy melegíti őt napod, szerencse.
Vagy mindig mélán komolyodva néznek,
Amíg pereg, pereg a homokóra.
* |
Arcát pirosra festé régi mester,
Ily virulón nem láttam én soha.
Hogy engemet ringathatott a térdén
S tovább vánszorgott nyűgös életemmel.
Jövő ború felhője veti árnyát
S a szeme fénye bánatos lidércfény.
És én vagyok, sötét költő, fia,
Kin nem segít se asszony, se imádság,
* |
Petőfi a pipával, Debrecenben,
Magasztos és dicső költői inség.
Búcsúzik a szegény szülői háztól.
E képeken oly sokszor elmerengtem.
De végig melegít egy szent lidércláng,
Egy forró hagymáz hírről és hazáról.
Sebzett ideggel virrasztunk az éber
Álmok vak éjén, ő győzőn néz le ránk,
* |
Oly vadregényes és valószínűtlen
És rajta házaspár, sok víg gyerekkel.
És a képen mindenki mosolyog,
A talmi bárány is a talmi réten.
Ti talmi örömök, mik elmúlátok,
Mi dolog ez, mi szomorú dolog?
Mint Andersen-mesék rajzára néztem
Én koravén fiú, kit sújt az átok.
Borom kifolyt, rózsám elhervadott
És csillagom megindult már az égen.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir