Katona József: Éjeim | Verstár - ötven költő összes verse

Éjeim

Midőn a Halottaknak
Órája megkondúl

a várbeli Toronyban,

s az éjféli csendpompáknak
lepli közt vadon dúl

a zúgó hang e honyban -

Midőn az elálmosult
Táj e zaj szűntére

majd új szendert kezd elő,

s a régen bemohosult
fáknak Levelére

ismét leül a szellő -

Midőn a Hold hunyni megy,
s még haló súgára

is egy Jóéjtszakát int,

s a végső ezüst hím egy
Tölgy gyepes aljára

párnát jelelve kacsint -

Midőn egy véghetetlen
szent Kéz fél világot

szunnyadásra biberész,

hol ésszel érhetetlen
magosságra hágott

az erőtlen ember-ész:

Ah! akkor én nvomorúlt
teremtmény, e rendes

Temetőn magam nyögök,

s múlnak, mint Holtra borúlt
egy Sírónak csendes

fájdalmain, a gőgök -

Akkor én a lankadó
bú közt lépdegélek

egy bokortol másikhoz,

s menten nézi szaladó
csillagit a lélek,

hogy örömöt mellyik hoz.

Lehúllt a Rózsalevél
tavaszi ágárol

súgár törsökömnek.

Szent Idő, hová levél?
melly virgonc vágyárol

jeles vagy örömömnek.

Mint irigylem sorsodat
árván nyögdécselő

Madár - te sírt keresel;

de én hűs koporsódat
kerűlöm, mert él Ő,

ki magához kevesel.

Keccsel teljes szülemény,
de (mint az éjtszaka)

nem kedvező Kegyelem:

el is tűnt már a remény,
és ha sírok, csak a

visszhang jajdúl el velem.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!