MÁSODIK RÉSZ. A BOLDOG SZERELEM. | Verstár - ötven költő összes verse

Full text search

MÁSODIK RÉSZ. A BOLDOG SZERELEM.

L'amour est notre vie: oui, vivre c'est aimer,
C'est rendre un autre heureux, et c'est l' tre soi-m me

Bernis.

Enchainés ( la fois par l'hymen et l'amour,
Couple d'époux amants, quel bonheur est le notre!

Helvetius.

1. Dal.

Halljátok! kik esmerétek

Keserveit éltemnek,

Kik szántatok s részt vevétek

Gyötrelmiben szívemnek:

Örűljetek, hiv barátok!

Boldoggá lett éltemen,

Áldássá lön a vad átok,

Mely függ vala szívemen;

Haljad s érezd, föld s levegő!
Enyém! Enyém örökre ő! -

Hálá, Lízám, szívednek!

Sorsom! rendelésednek!

2. Dal.

Musám te! ki zokogással

Töltéd a természetet,

Töltsd most örömkiáltással

Napnyúgotot-keletet!

Patak! ittad siralmimat?

Most örömim könnyét idd! -

Zephyr! hordtad panaszimat?

Most örömöm hangját vidd! -

Amor látván hívségemet,
Üdvezíté szerelmemet:

Az égbe felemele,

Hol Psyche van ő vele.

3. Dal.

Vétettem én, mondván, hogy jég

Isteni jó s nagy szive;

Szeretett ő engem mindég,

Hívem volt, mint én híve;

Egymást látván, legottan már

Egy úton járt érzésünk;

Rossz emberek (sok sziv így jár!)

Gátlák ölelkezésünk:

Szívem lángját kikémlelték,
Szerencsémet irigyelték,

Rágalmazták lángomat, -

És megásták poklomat.

4. Dal.

Ti, a sorsnak ostorai,

Jó hír s névnek férgei,

Társaságnak sátánjai,

A sziveknek mérgei,

Becsületnek gyilkossai,

Az erkölcsnek gyötrelmi,

Az ifjúság áspissai,

Teremtésnek fertelmi, -

Töpörödött boszorkányok!
Néktek most már füttyöt hányok:

Károgjatok bár, nem árt,

Nyelvetek nem tehet kárt.

5. Dal.

Kivált, ragyás, aszott bagoly,

Te, az erkölcs Parcája,

Ki mindent megrágsz, mint a moly,

Belzebubnak kajlája!

Ki csak alig mozogsz immár,

Nyelved mégis kerepel,

Kit a pokol nyilt öllel vár,

S ha mégy, - bezzeg ünnepel,

Pondró-nyelved csak turkáljon,
Szívnek vermet csak áskáljon, -

Banya! most már nevetlek

S mind örökre megvetlek.

6. Dal.

Ti, kik kivűl úgy fázátok

A szerelem jegétől,

Midőn belől lángolátok

Ugyan annak tüzétől,

Szomjúzátok, éhezétek, -

S gyötrelmiben éltemnek

Már szinte megdermedétek,

Érzeményi szívemnek!

Lakozzatok az örömben,
Melyet Amor nem külömben

Ád néktek, mint azokat

A mélyen fájt kínokat.

7. Dal.

Ti, kik szívem fájdalmával

Szövetkezve valátok,

S mindent a bú fátyolával

Beborítva látátok,

S minden tárgyból körűltetek

Gyötrelmeket fonátok,

Szépből s jóból előttetek

Keserveket szívátok, -

Elmém munkás rajzatai!
Érzelmim hű barátjai!

Most örömre menjetek

S mindenről azt szedjetek.

8. Dal.

Fájdalmimban átkoztalak,

Midőn kínzád kebelem;

Dicsérlek most és áldalak,

Boldogító Szerelem!

Kifizetéd uzsorával

Sérelmiért szivemet,

A boldogság méz-árjával

Borítván el létemet:

Már majd alig viselhetem, -
Öröm minden lehelletem, -

Nappalom és éjjelem, -

Áldott légy, óh Szerelem!

9. Dal.

A természet kebelében,

Erdőnek homályában,

A tavasznak örömében,

Virágok illatjában,

A pataknak csörgésében,

Pacsirtáknak szavában,

Fülemilék énekében,

És gerliczék csókjában, -

A mit lelkem titkon sejtett,
Mind igazság s valóság lett;

Mind világos érzemény

S teljesedett szép remény.

10. Dal.

Minekután a kezünket,

(Áldott, dicső ünnepnap!)

Mint isten már rég szivünket,

Öszveköté a főpap,

Hajh! mi történt akkor velünk!

Mint szédelgett az agyunk!

Miként feszűlt s fúlt kebelünk, -

Nem tudánk, mikép vagyunk:

Megakadott lélekzetünk,
Elfúl, véltük, az életünk, -

A pamlagra hanyatlánk -

Halált vélénk jönni ránk.

11. Dal.

Soká fel nem támadhatott

Lelkünk részegségéből.

Enyém s tied hallatszhatott

Csak a csókok neszéből;

S midőn aztán tört hangzatban

Ő énnekem így beszél;

«Egy imilyen pillantatban

A szív - századokat él! - »

Újra záporként esének
Gyöngyhavára kebelének

Örömimnek tüzei

S örömimnek cseppjei.

12. Dal.

Eltörlötték inségemet

Az örömek kinn és benn:

Úgy élem most életemet,

Mint a gyermek az ölben;

Örömadás, örömvétel, -

Kedvünket így cseréljük;

Egy perczenet sem illant el

A nélkül, hogy ne éljük.

Nem cserélnék koronákkal,
Sőt magával mennyországgal,

Ha már itt is égig hág

Az emberi boldogság.

13. Dal.

A kínokról beszélgetnénk,

Melyek tépték keblemet,

Míglen öszvekerűlhetnék,

S kitanúlta szívemet; -

S könnyei megáradának

Földre szegzett szemének,

És rózsáin arczájának

Tündökölve függének.

Fájt angyali jó szivének,
Hogy viperák beszédjének

Oly sokáig hihetett,

S majd áldozat lehetett.

14. Dal.

Ő is engem rég szeretvén

Szívbéli vonszódásból,

Sokat szenved szintúgy, mint én,

Csakhogy külön forrásból;

De megbocsát mind azoknak,

Kik méreggel itatták,

Megbocsát a Júdásoknak,

Kik szivünket szaggatták.

Míg vize lesz a tengernek,
Ember lészen az embernek

(Ádám ólta így vala)

Ördöge vagy angyala.

15. Dal.

Eddig a bú fellegével

Volt minden béterítve,

És az élet csömörével

Minden egybe vegyítve:

A madarak örömdala,

A természet élete,

Minden - nékem csak kín vala,

És méreggel étete;

De most minden örömöt ád!
Az is, ez is, a te munkád,

Lizám! Napja létemnek,

Istennéje szívemnek.

16. Dal.

Más a világ ábrázatja,

Másként látnak szemeim;

Más a dolgok folyamatja,

Más hangúak verseim;

Mások éltem érezeti,

Más alakja testemnek,

Mások lelkem repűleti,

Más aránya létemnek;

Más most egész természetem; -
Mert szeretek s szerettetem;

Másként jár most az idő,

Miólta már enyém ő.

17. Dal.

Nézd e rózsát bimbójában,

Kebele még bezárva! -

Nézd emezt itt virágában,

Kebele már kitárva! -

Olyan valál, szép kedvesem,

A leányi pártában;

Ilyen vagy most, szerelmesem,

Hymen nyoszolyájában;

S ennek itt már húll levele,
Teli maggal a kebele;

Ha ilyen lész, legszebb lész,

Ámbár rózsád oda vész.

18. Dal.

Tiéd minden gondolatja

És értelme lelkemnek;

Tiéd minden indúlatja

S érzeménye szívemnek;

Tiéd minden kivánatom,

Tehetségem és erőm;

Tiéd minden akaratom,

Téteményem és időm;

Tiéd vagyok mindenemmel,
Mind lelkemmel mind testemmel,

Ebren úgy mint álmomban,

Éltemben mint holtomban.

19. Dal.

Egymás mellett be szépen áll,

Egymást által ölelve,

E gyengéded két rózsaszál,

Bimbójából feselve!

Milyen szépen indúlának

Itt egygyütt virágozni!

Miként öszvehajúlának,

Lenni, múlni, magozni! -

De a kertész eljövendő,
S más karóhoz elkötend ő,

Szegény rózsák, titeket,

Mint a sors sok szíveket!

20. Dal.

Néha, midőn mellettem ül,

S ereimben a vér forr,

S kivántában keblem feszül,

Imígy esdek én sokszor:

«Adj egy csókot, adj te kedves,

De hosszút ám s édeset,

Éles legyen, tüzes, nedves -

Fájjon is egy keveset! - »

S ha oda hág az érzemény,
Honnan tovább nincsen remény, -

Vajha ezer határnál,

Halál, egyszer ott várnál!

21. Dal.

Eddig csak bús henyélésben

Múlt életem ideje;

Sorvadt a sok epedésben

Csontom s agyam veleje;

De megtérvén most már béke

S nyúgodalma szívemnek,

Ujjúl ismét tehetsége

És ereje lelkemnek:

Buzog ismét ifjúságom;
Munkál s teremt valóságom;

Mert van tárgya éltemnek,

Birodalma szívemnek.

22. Dal.

A tudomány és dicsőség

Mindent igért czéljánál,

Az ember, e lelkes por, még

Mindenkor csak szomjan áll:

Mert erejét s tehetségét

Ott csak nőni érezi;

De nyúgalmát s békességét

Mind ez meg nem szerezi: -

Csak szerencsés szerelmében,
Hogy úgy él, mint bölcsőjében

A gondatlan csecsemő,

Teljes nyugodt s boldog ő.

23. Dal.

Midőn gyermek-időnk elmúlt,

S agyba, mellbe a gond gyűl,

Életünk, hajh! be nyomorúlt

Egy osztozó szív nélkül! -

Szánlak, leány! szánlak, legény!

Kit a sors ily átka nyom;

Egyedül vagy, óh te szegény!

Csömör élted s únalom:

Mert egy ember még csak egy fél, -
És egészen csak akkor él,

(Akárki bár mit beszél,)

Midőn két szív egybekél.

24. Dal.

Szinte már majd öszvecsaptak

Az inségnek árjai

Fejem felett; - de felkaptak

Jókor a sors szárnyai;

S ide hoztak, hol már teljebb

Az emberszív nem lehet;

Ezen pontra, honnan feljebb

A boldogság nem mehet:

Lelkem minden gondolati,
Szívem minden kivánati

Örömekből tenyésznek,

Örömekben enyésznek.

25. Dal.

A természet emlőiből

Fejjünk, a mit fejhetünk;

Az életnek örömiből

Éljünk, a mit élhetünk;

De mindég úgy, hogy kivánat

Maradjon még keblünkbe;

Ha ez kihal, csömör s bánat

Jön megzabált szivünkbe.

Tarts mértéket élésedben
Úgy lesz mindég érzésedben

Örömvirág - és gyümölcs, -

Imígy él az igaz bölcs.

I. ÉNEK. II. ÉNEK. III. ÉNEK. IV. ÉNEK. V. ÉNEK. VI. ÉNEK. VII. ÉNEK.

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir