Komjáthy Jenő: DELÍRIUMBAN
DELÍRIUMBAN
Mi az? A kedvnek óriása
Dalokban tör felém utat,
Gúnyolja szívem bénaságát
S kacagva fölfelé mutat.
Muzsika szól s fölsír a bánat,
Mit némán s büszkén viselék, -
Elég volt már, elég a vigalomból,
Kacajból, könnyekből - elég!
Mily őrültség az égbe törnötök! ...
El a zenével, mert megőrülök!
Dalokban tör felém utat,
Gúnyolja szívem bénaságát
S kacagva fölfelé mutat.
Muzsika szól s fölsír a bánat,
Mit némán s büszkén viselék, -
Elég volt már, elég a vigalomból,
Kacajból, könnyekből - elég!
Mily őrültség az égbe törnötök! ...
El a zenével, mert megőrülök!
Ah, álmodó szivekre balzsam,
Nekem új kínokat nevel,
Megannyi tőrdöfés szivemben,
Nem csillapít, csak ingerel.
E fékevesztett hangvilágtól
Irtózom én, ó, hagyjatok!
Szeretni úgysem tudtok engem,
Én egy elátkozott király vagyok;
Bősz végzet az, mi engem ideköt ...
El a zenével!... még megőrülök!
Nekem új kínokat nevel,
Megannyi tőrdöfés szivemben,
Nem csillapít, csak ingerel.
E fékevesztett hangvilágtól
Irtózom én, ó, hagyjatok!
Szeretni úgysem tudtok engem,
Én egy elátkozott király vagyok;
Bősz végzet az, mi engem ideköt ...
El a zenével!... még megőrülök!
Ó, hittem én is csába dalnak,
Mitől a szív örvénybe lejt!
Írt nem csöpögtet hő sebekre,
Igazi bánat nem felejt;
És amit istenült agyában
A bús, fakó poéta lát,
Ha égbe ront is gondolatja,
Szivét csak tőre járja át!
Gyanútlan, ámde kárhozatba lök ...
El a zenével!... én megőrülök!
Mitől a szív örvénybe lejt!
Írt nem csöpögtet hő sebekre,
Igazi bánat nem felejt;
És amit istenült agyában
A bús, fakó poéta lát,
Ha égbe ront is gondolatja,
Szivét csak tőre járja át!
Gyanútlan, ámde kárhozatba lök ...
El a zenével!... én megőrülök!
A szívem sír a hegedűben,
Ne játsszatok a húrjain!
Szivem zokog a cimbalomban,
És minden érintése kín.
Ó, szent e kín, ó, szent a téboly!
Vigadni most már én fogok!
Formába tör már szenvedélyem,
Szivem ütemre háborog.
Hiába volt vesztemre törnötök:
Őrült vagyok már, meg nem őrülök!
Ne játsszatok a húrjain!
Szivem zokog a cimbalomban,
És minden érintése kín.
Ó, szent e kín, ó, szent a téboly!
Vigadni most már én fogok!
Formába tör már szenvedélyem,
Szivem ütemre háborog.
Hiába volt vesztemre törnötök:
Őrült vagyok már, meg nem őrülök!
Őrült vagyok, s ez őrületben
Belátok véget, kezdetet,
Mi régen elmúlt s eljövendő,
Mitől az ősi Föld beteg.
Látom a kígyót szívetekben,
Kezeteken a honfivért,
A buja foltot szűzi emlőn,
Uri marokban szolgabért;
Minden, mi van, szemembe ütközött ...
Ah, úgy van, úgy! Már meg nem őrülök!
Belátok véget, kezdetet,
Mi régen elmúlt s eljövendő,
Mitől az ősi Föld beteg.
Látom a kígyót szívetekben,
Kezeteken a honfivért,
A buja foltot szűzi emlőn,
Uri marokban szolgabért;
Minden, mi van, szemembe ütközött ...
Ah, úgy van, úgy! Már meg nem őrülök!
Őrült vagyok. Látok fakadni
A honfiszívből vérfolyót;
Látom szeméten, vérbe fagyva
A nagyszivűt, a tettre jót.
Látom, kik a fölszínen úsznak:
A szolgák és a zsarnokok! ...
Mártír szivekből nőni látok
Sok új, de véres korszakot.
Ah, lángra gyúlt az eldobott üszök!
Ne féljetek! Már meg nem őrülök!
A honfiszívből vérfolyót;
Látom szeméten, vérbe fagyva
A nagyszivűt, a tettre jót.
Látom, kik a fölszínen úsznak:
A szolgák és a zsarnokok! ...
Mártír szivekből nőni látok
Sok új, de véres korszakot.
Ah, lángra gyúlt az eldobott üszök!
Ne féljetek! Már meg nem őrülök!
Őrült vagyok. Látom rohanni
A századot, az ezredet;
Az ősz Időt látom foganni,
Látok sok dicső kezdetet.
Csillagszemekkel kéjt sugároz,
Reménnyel terhes fönt az Ég,
De ah! Idétlen elvetéli,
Magzatja halva születék,
A Föld nehéz göröngyén megtörött! ...
Ki látom ezt, már meg nem őrülök!
A századot, az ezredet;
Az ősz Időt látom foganni,
Látok sok dicső kezdetet.
Csillagszemekkel kéjt sugároz,
Reménnyel terhes fönt az Ég,
De ah! Idétlen elvetéli,
Magzatja halva születék,
A Föld nehéz göröngyén megtörött! ...
Ki látom ezt, már meg nem őrülök!
Őrült vagyok már. Láz a szózat,
Elhagyva égett ajkamat;
Agyamban szörnyű végitélet
Rémképi szerte rajzanak;
Orkánja rémes szenvedélynek
Megtépte már e szellemet,
Vulkánok síri odva mellem,
Kitörni kész, de nem remeg.
A gondolattól meg nem rendülök:
Őrült vagyok már, meg nem őrülök!
Elhagyva égett ajkamat;
Agyamban szörnyű végitélet
Rémképi szerte rajzanak;
Orkánja rémes szenvedélynek
Megtépte már e szellemet,
Vulkánok síri odva mellem,
Kitörni kész, de nem remeg.
A gondolattól meg nem rendülök:
Őrült vagyok már, meg nem őrülök!
Riadjatok! Mit bánom én már,
Hadd szóljon síp és cimbalom!
Zenét fiúk, zenét özönnel!
Kábuljatok az édes maszlagon!
Ijedten kaptok fejetekhez,
S kiejtitek a poharat,
Virág se kell több, szín se csábít,
Ha látjátok majd árnyamat, -
És zengjen bátor minden földi rög,
Nem lesz több dal, ha én megőrülök!
Hadd szóljon síp és cimbalom!
Zenét fiúk, zenét özönnel!
Kábuljatok az édes maszlagon!
Ijedten kaptok fejetekhez,
S kiejtitek a poharat,
Virág se kell több, szín se csábít,
Ha látjátok majd árnyamat, -
És zengjen bátor minden földi rög,
Nem lesz több dal, ha én megőrülök!
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
