Kosztolányi Dezső: New York, te kávéház, ahol oly sokszor ültem
hadd nyissam ki az ajtód, leülni még szabad tán,
csak mint a koldúsnak, aki pihen a padkán
s megnézni, mi maradt belőlem és körültem.
E nyári koraestén, hogy még mind vacsoráznak,
meginnék asztalomnál egy langyos, esti kávét
és mint hívő keresztény, elmondanék egy ávét,
múltán az ifjúságnak s múltán a régi láznak.
vad költőről, aki itt ült vörös ajakkal,
meggyszínű mellényben, szuroksütét hajakkal,
melyekbe szikrázott és recsegett a fésű.
Itt ültünk boldogan s haragos szavainkban
bombák aludtak és egy új kor lelke éledt,
mi rongyos éhesek, lovagjai az éjnek,
mint boldog gyilkosok, mint gyilkosok oly ifjan.
kiknek talentumot egy isteni kegy osztott
s tétlenül nézik a zöld kávéházi posztót,
melyen fehéren futnak a billiárd golyói.
És boldogok voltunk, mikor a nap lehajlott,
itt a sivár zajban szárnyat kapott a lelkünk
és drága nők felé egy-egy verset tereltünk,
a füstből, a fényből egy ártatlan galambot.
mentünk ki hajnaltájt az elhagyott utakra,
egészséges fogunk a zúzmarát harapta,
fürödtünk álmosan a gőzfürdői habban,
kopott kabátunkon a fagy csillaga feslett
és a Dohány-utcán rosszarcú szeretőkkel,
mint rózsaszínű rózsák, lassan ringtak a nők el:
éreztük életünk s a sötét Budapestet.
mely mostan is hullasz, heves fényt szaporázva,
ingmellemen inog, remeg egy régi pászma,
de sugaraid arcom csak fanyalogva mossák.
Merengek tétován e fáradt-fényü fürdőn,
szemét közt turkálok nem csitult bánatommal,
emlékeket vetek föl megmozduló botommal
s nézem a tükrökön meggyérült, régi fürtöm.
mely álmokat adtál s nem ismert drága mámort,
a forradalmas ár békült medrén aláfolyt
s most csöndes újra már a párna és a pamlag.
A harcos áll csak itt, ki magát meg nem adja,
keresem a barátot, ki gyakran itt marasztalt,
megkoppintom félénken a poharat, az asztalt
s a szívem, szívem is, hogy régi-e a hangja.
kik álmosak voltak és valaha egy széken
nyugodtak, kisdedek az Isten kebelében
és már víz is jutott a szomjas Tantalusnak.
Árvábban ballagok ki, mint az az éji árús,
ki bádogbékát és csörgőt tesz asztalunkra
s éjfél után bolyong unottan és korán-bús
arcára könny esik, mert már mindenki unja.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir