Kosztolányi Dezső: A délutánoktól mindig futottam
A délutánoktól mindig futottam
A délutánoktól mindig futottam.
Ha jött az árny s ha nőtt szivem felett,
megbújtam a szobában egy sarokban.
És az egész föld beleremegett.
megbújtam a szobában egy sarokban.
És az egész föld beleremegett.
Egyszer szél és fehérség. Por. Kísértés.
Mindenki valamit keres,
még a homok is ideges.
Otromba zaj
és tompa jaj -
oly elhaló - olyan csodás -
harangozás - vagy motozás -
nincs nyugta sehol nyugtalan szivünknek.
A tikkadt fecskék álmosan röpülnek.
Mindenki valamit keres,
még a homok is ideges.
Otromba zaj
és tompa jaj -
oly elhaló - olyan csodás -
harangozás - vagy motozás -
nincs nyugta sehol nyugtalan szivünknek.
A tikkadt fecskék álmosan röpülnek.
Máskor rikító fény és sárgaság.
A tűz fölgyújtja vágyaink dalát
és nőnek a bűnök s a kisleányok,
s mi nézünk félve, szívdobogva rájok.
A nap beteg szivünkre süt,
bánatosak a hegedük,
emlékeink hervadtan illatoznak,
halljuk szavát búcsúzó bánatoknak.
Gonosz fejfájás kóvályog felettünk,
parázslanak a kislány szemei,
szoknyáitól meggyúl a levegő,
rá se merünk tekinteni...
Csak babrálunk sárgult arcképeken.
A tűz fölgyújtja vágyaink dalát
és nőnek a bűnök s a kisleányok,
s mi nézünk félve, szívdobogva rájok.
A nap beteg szivünkre süt,
bánatosak a hegedük,
emlékeink hervadtan illatoznak,
halljuk szavát búcsúzó bánatoknak.
Gonosz fejfájás kóvályog felettünk,
parázslanak a kislány szemei,
szoknyáitól meggyúl a levegő,
rá se merünk tekinteni...
Csak babrálunk sárgult arcképeken.
De néha csupa sejtelem.
Ilyenkor elhal a vér éneke
és minden oly üres és fekete.
Gyertyák gyúlnak vihar-váró szobákban,
sajogva lüktet homlokunk.
Fogunk csikorgatjuk és nem beszélünk,
elfordítjuk fejünk...
és minden oly üres és fekete.
Gyertyák gyúlnak vihar-váró szobákban,
sajogva lüktet homlokunk.
Fogunk csikorgatjuk és nem beszélünk,
elfordítjuk fejünk...
| Úgy suttogunk. |
1910
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
