Kosztolányi Dezső: MOESTA ET ERRABUNDA
a vágy a tengerekre sose űzi,
e sártengerből nem vágyol oda,
ahol a víz mély, kéklő, tiszta, szűzi?
Nem fáj a szíved néha, Ágota?
Míg zúg a szélvész roppant orgonája,
a víz, ez a rekedt dalos viraszt,
s lágy, lassú bölcsődalt dalol reája.
Csak a tenger, az ad nekünk vigaszt!
Itt sár lesz a szemünk könnyharmatából!
- Ugye ezt mondja Ágotám szive:
csak messze a bűnöktől, élni távol,
ó vígy, vagón! hajó, vígy messzire!
hol csók, öröm víg társa az azúrnak
s a szív nem álmot, árnyakat szeret!
De tiszta, édes, mély gyönyörbe fullad!
Mily messze vagy te, illatos berek!
futkározás, csók, dal, csokor, lopott szó,
a domb mögül felsóhajtó zene,
a hűs sűrűn forgó mézízű korsó,
- de gyermeki szerelmünk édene,
messzebb vagy-e mint India s messze Kína?
Mért nem lehet életre keltenünk?
Ha téged egy ezüsthang visszahína
hamar letűnt, ártatlan kerthelyünk.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir