Kosztolányi Dezső: A KALAP
s e pár együgyű fura rím,
figyeljenek reá szelíden,
ó, hölgyeim és uraim.
Gazdája csákót tett tejére,
de ő a fogason maradt,
az előszoba fogasán volt
ez a kalap,
egy szürke, fess civilkalap.
unalmas volt az élete,
bélése csöndesen kifeslett,
szélét fehér por lepte be.
Bizony megvénült és megőszült,
olyan volt, mint egy lomha agg,
hogy bóbiskolt a bús homályban
a vén kalap,
a vén és elzüllött kalap.
de mindjárt tovább ballagott,
majd egy dühös moly hullt beléje
s rágcsálta a rongy szalagot.
zizü, bölcsen ezt mondta csak
s várt ősszel, nyáron és tavasszal
a jó kalap,
a jó és hűséges kalap.
egy önző és mogorva pók
s ekkor kitörtek a szivéből
keserű, fájó, furcsa szók.
Mi lett belőlem, boldog isten,
a sors haragja hová csap?
Voltam civilfej koronája,
én bús kalap,
koldus és gyászoló kalap.
tűzben, viharban elesett.
A kalap szíve összedermedt
s sírdogált is egy keveset.
Aztán egy szél a földre lökte,
holdfényben égtek a falak...
Így halt meg az előszobában
szegény kalap,
szegény, szegény, szegény kalap.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir