Kosztolányi Dezső: AZ ELALVÁS DICSÉRETE
Szobánkba utcafény árad, fakó.
Fekszünk. Nem alszunk még. A nap elillant.
Imént jött meg mellettünk a lakó.
Nővel beszél, minden szó hallható.
előtte száz kör táncol el lazán.
Holnap mi vár ránk, pénz nélkül leszünk-e?
Túl nő-cipő kopog, az jár eszünkbe,
papucsot is vehetne már, az ám.
belemosolygunk a sötétbe mi.
Mily szép is az: aki elfárad este,
alhat, semmit se tud, az életet se!
Aprócska törpék lesznek gondjai.
Kacag, de mintha fűtené magát.
Nehéz szemünk nyílik s aludni kíván -
halj meg, világ! - lehúnyjuk újra símán.
Sajátmagunknak mondjuk: "Jó'jszakát!"
Az ágyba lép és terjed, egyre nő,
akkor tűn el, ha nyögve fölkiáltok.
Mily jók is a kedves-nyugalmas álmok,
kísértetekre mostan nincs idő.
s buzgón rebegtük: "Szívem, hinni kell, "
Ma nem törődhetünk ilyesmivel.
Az ember egymagában áll, ha baj van...
Száznyolcig olvas. És úgy alszik el.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir