Madách Imre: A honvéd
Itt honvéd, ott császár katonája,
És sokáig nyugtalan harcvággyal,
Bár szó nélkül néznek át egymásra.
Hát miért is kötekedtek vélünk ?
Nézz magadra, amilyen zömök vagy,
Mi itt túl, oly falatokkal élünk.
Nem volt eső, amidőn születtél,
És ruhádon, mint cigány hálóján,
Úgy dudolhat csak keresztűl a szél.
Nézd ruhámnak ékes csillogását,
Vágd el azt a fegyvert, mely agyonnyom,
Melyhez nem tudsz, és jóllakni jőjj át !"
Mond a honvéd. "Láttam én nem egyszer
Kis golyót, mely a nagy Góliátot
Jól ellátta utolsó kenettel.
Ép azért nincs rajtok mit kiméljek;
Mig te a szép mezt s piros pofádat
A harcban fogod kimélni, félek" -
"Tudod-é - mond - mennyi katonája
Van császáromnak ? Ládd, mint amennyi
Szem köles fér egy igaz vékába."
Nem soká tart az három kakasnak,
S a kakasok, akik felemésztik,
Mind a hárman táborunkban vannak."
Ámde a dob vígan kezd peregni,
Szól az ágyú, fegyverek csörögnek,
És jő a szél zászlókat emelni.
Harcvágy ég naptól barnított arcán,
És midőn szól, apa is, vezér is,
Tréfásan szól, és mégis mogorván.
Rút idő van, szállás is elkelne,
Ott a város, ott mindent találunk,
Hogyha az ellenség nem lesz benne.
Hát előre ! aki a puskával
Nem tud bánni, az fordítsa azt meg,
És parasztosan csak az agyával."
Fut a német. Ordít a nép : "Éljen!"
A honvéd pihegve és üldözve
Mosolyog, s köszöntve mondja : "éhen".
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir