Madách Imre: Őszi séta
Őszi séta
Ősz volt és effelett
Vasárnap délután.
Ki a szabadba vont
Kettős sejtés talán,
A nyugvás ünnepét
Méltón hogy ott ülöm,
Hol Isten ünnepel
A hangzatos mezőn
S hogy lelkemet a csók
Varázsa tölti meg,
Mellyel minden mi élt,
Mosolygva halni megy,
Mint hogyha mondaná :
Élvezni most siess,
E fényes pillanat
Után fed síri mez.
De ah, mért is teszek
Az őszhöz sírt, halált,
Hervadt virága bár,
S zengő dala elállt !
Szerény lány a tavasz,
Kit lángszivünk ölelt,
Ébredt, s ím oldalán
Telt bájú nőre lelt
Az őszben, és ölén
Felejti szívesen
Költői álmait,
Oly édes a jelen,
Mert hol csak vágy epedt,
Hol csak virág nyilott,
Mint játszi gyermekek,
Gyümölcsök függnek ott.
Az őszi alkonyat
Arany sugáriban
Tündöklött a liget
Sárgán és pirosan.
A szőlős hegytetőn
Pajkos dal zengedez,
Nehéz hétköznapok
Kedves visszhangja ez.
Sok csíntalan fiút
S lányt láttak mint komát,
Tőlük lesé el a
Bor lángját, mámorát.
A röppentyű meg ott,
Mely az égen szalad,
Eltévedt szemsugár,
Féket tört gondolat. -
A szőlős kert alatt
Kis pásztortűz lobog,
Kövér juhnyáj között
Vidám kolomp konog.
Tilinkó sír - odább
Telt csűrök állanak,
Hangmértes csépeik
Most szintén nyugszanak.
Csak néha kurjogat
Itt-ott egy szérű őr,
S nyugodtan a kazal
Vetett aljába dől.
Lement már a nap is,
Harangszó jött elém,
S e közben újra a
Kertekhez érkezém.
A harmat lassudan
Ép a mezőkre szállt,
Midőn előttem a
Falu vén hársa állt.
Velem volt a pap is,
Az áldott jó öreg,
Testével szellemét
A kor nem törte meg.
S ki túl fél századon
Csak szenvedést tanult,
Mint mondá eddig is
Még élni meg nem unt.
Örült, ha másokat
Vigadni láthatott
S im a vén hárs előtt
Most is megállított,
Köszvényes lábait
Hogy megpihenteti,
De hát bíz ő csak a
Szemét legelteti.
Legény és szép leány
Volt ott egész sereg,
Kik trufa s dal között
Játszottak egeret.
Jaj a lánynak, kit a
Legényhad elfogott,
Jó, hogy nem hal bele,
Oly sok csókot kapott;
Bizonnyal, azt hiszem
Csupán az menti meg,
Hogy híven visszaád
Mindent, mindenkinek.
Jóízűn ezt tovább
Papom sem nézheti,
Egyszer tekintetét
Csak elfelejtheti,
S egy arra surranó
Pajkos lánygyermeket
Felfog, de óh jaj, ez
Menten csókol kezet.
Hallgatva felsohajt
Az áldott jó öreg,
Elballag, tűzhelye,
Szobája oly hideg.
Búsan tekint körűl,
Tükrét törülgeti,
Tágúl a régi por
De óh, nem évei.
Méláz és ujja ír
Vén könyveknek porán,
Eszmél s leánynevet
Talál a - biblián.
Vasárnap délután.
Ki a szabadba vont
Kettős sejtés talán,
A nyugvás ünnepét
Méltón hogy ott ülöm,
Hol Isten ünnepel
A hangzatos mezőn
S hogy lelkemet a csók
Varázsa tölti meg,
Mellyel minden mi élt,
Mosolygva halni megy,
Mint hogyha mondaná :
Élvezni most siess,
E fényes pillanat
Után fed síri mez.
De ah, mért is teszek
Az őszhöz sírt, halált,
Hervadt virága bár,
S zengő dala elállt !
Szerény lány a tavasz,
Kit lángszivünk ölelt,
Ébredt, s ím oldalán
Telt bájú nőre lelt
Az őszben, és ölén
Felejti szívesen
Költői álmait,
Oly édes a jelen,
Mert hol csak vágy epedt,
Hol csak virág nyilott,
Mint játszi gyermekek,
Gyümölcsök függnek ott.
Az őszi alkonyat
Arany sugáriban
Tündöklött a liget
Sárgán és pirosan.
A szőlős hegytetőn
Pajkos dal zengedez,
Nehéz hétköznapok
Kedves visszhangja ez.
Sok csíntalan fiút
S lányt láttak mint komát,
Tőlük lesé el a
Bor lángját, mámorát.
A röppentyű meg ott,
Mely az égen szalad,
Eltévedt szemsugár,
Féket tört gondolat. -
A szőlős kert alatt
Kis pásztortűz lobog,
Kövér juhnyáj között
Vidám kolomp konog.
Tilinkó sír - odább
Telt csűrök állanak,
Hangmértes csépeik
Most szintén nyugszanak.
Csak néha kurjogat
Itt-ott egy szérű őr,
S nyugodtan a kazal
Vetett aljába dől.
Lement már a nap is,
Harangszó jött elém,
S e közben újra a
Kertekhez érkezém.
A harmat lassudan
Ép a mezőkre szállt,
Midőn előttem a
Falu vén hársa állt.
Velem volt a pap is,
Az áldott jó öreg,
Testével szellemét
A kor nem törte meg.
S ki túl fél századon
Csak szenvedést tanult,
Mint mondá eddig is
Még élni meg nem unt.
Örült, ha másokat
Vigadni láthatott
S im a vén hárs előtt
Most is megállított,
Köszvényes lábait
Hogy megpihenteti,
De hát bíz ő csak a
Szemét legelteti.
Legény és szép leány
Volt ott egész sereg,
Kik trufa s dal között
Játszottak egeret.
Jaj a lánynak, kit a
Legényhad elfogott,
Jó, hogy nem hal bele,
Oly sok csókot kapott;
Bizonnyal, azt hiszem
Csupán az menti meg,
Hogy híven visszaád
Mindent, mindenkinek.
Jóízűn ezt tovább
Papom sem nézheti,
Egyszer tekintetét
Csak elfelejtheti,
S egy arra surranó
Pajkos lánygyermeket
Felfog, de óh jaj, ez
Menten csókol kezet.
Hallgatva felsohajt
Az áldott jó öreg,
Elballag, tűzhelye,
Szobája oly hideg.
Búsan tekint körűl,
Tükrét törülgeti,
Tágúl a régi por
De óh, nem évei.
Méláz és ujja ír
Vén könyveknek porán,
Eszmél s leánynevet
Talál a - biblián.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
