Madách Imre: Otthon
E küszöbnek kívüle maradtok,
Szent e hely, kicsiny világom ez;
Messze tervek szomja, hír s aranynak,
Helyt bizonnyal ottan nem találnak,
Ahol üdvöt a jelen szerez.
Mindeneknek az utjában állok,
Itt teremtek, alkotok magam;
S látva, milyen jól tenyész körűlem,
Minden bennem él és veszve vélem,
Istenűlve élek boldogan.
S áldozatként illatot lehelnek,
Amiért hogy híven ápolom,
Ott a fácskák, melyeket neveltem,
Játszi árnyat vonva már felettem,
Állanak gyümölcsben gazdagon.
Menten itten állnak üldözéstől,
Hogy dalok közt nyugton költsenek;
Szebben fénylik a napnak sugára,
Lágyabb a szellőnek suttogása,
Telkemen - hogy lakja szeretet.
Vár a kedves ölelő karába,
És szemében tiszta érzelem;
Mint virág él, illatot lehelni,
Ő szeret, mert kell neki szeretni,
És nem tudna élni nélkülem.
Hó karokkal, forró, lágy kebellel,
E szent körbe nem fér semmi gond;
Messze zúg el a hálátlan élet,
Hír, kajánság, megcsalt szenvedélyek
Hangja elhal, míg hozzánk beront.
Hogyha a sors jókor eltemetne, -
Irígyelve boldog létemet;
S nézek gyermekemre nőm karában,
Benne egy megifjodott világ van,
S nem félek, hogy a sír eltemet.
Nem kidölt fa, hulló csillag éltem,
Emlék nélkül mely hiába vesz.
És a nő, ki csókkal életemben,
Halhatatlanit majd gyermekében, -
Síromon meg gyászkönyűje lesz.
Csípős őszi szél fú a hegyekről, -
Föl van szítva kandallónk tüze -
És körűle néhány jó barát vár;
Pipafüsttel, tajtékzó pohárnál
Majd feledve lesz az ősz szele.
Új hasábot hányunk a zsarátra,
És regélünk rég történteket : - - -
Hű szerelmet, bút, tündérvilágot,
Pajzán tréfát, óriási harcot,
Melyben egy nagy nemzet vérezett. - -
Kis fakardot forgatván kezében,
Anyja lopva könnyeket töről.
Óh a boldogság itt mind valódi,
És könyűt csak költészet fakaszt ki
Mult idők történeteiből.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir