Móricz Zsigmond: CXXXVII ZSOLTÁR Emlékezés a babiloni fogságra | Verstár - ötven költő összes verse

CXXXVII ZSOLTÁR
Emlékezés a babiloni fogságra

Babilonnak vizeinél sírton sírván
Búban ültünk, kesergettünk Sion sírján.

Ránk lehajlott a szomorú fűzfa ága,
Hegedünket függesztettük sírva rája.

Énekszóra, víg danára nógattak ott:
Hej, a Sion énekiből daloljatok!

Hogy? idegen földön az Ur énekeit?
Hogy lehetne azokat elzengeni itt!

Óh, ha rólad Jeruzsálem felejtkezem,
Feledkezzék el rólam az én jobb kezem.

Ínyemhez a nyelvem üszke leragadjon.
Hogyha nem lesz Jeruzsálem már vigaszom.

Uram, Uram, emlékezz meg az Edomról,
Mit kiáltott Jeruzsálem romlásakor!

Bőszült szavuk felszállott a magas égig:
Duljátok csak, duljátok fel ma fenékig!

Babilonnak lánya, óh te elveszendő,
Babilonnak lánya, légy te hulla, meddő:

Áldott legyen, ki megfizet gaztettedért,
Mint te nékünk, ád tenéked érette bért,

Áldott legyen, ki megragad s vágja szived
Ki sziklához paskolja a kisdedidet.

1910. május 16

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!