Petőfi Sándor: HINTÓN ÉS GYALOG
Az ősz, s ez is haldoklik már,
Az erdő mégis milyen hangos!
Hogy fütyöl benne a madár!
Álmos merengésből a fák,
S a meglepő, nem-várt örömtől
Megrezzen rajtok minden ág.
Ködcsuklyájába bújt vala,
Gondolva, hogy a tavaszig már
Ugysem leszen mit látnia,
Kiváncsian pillant elé,
Hogy lássa ezt a madarat, mely
A bús csendet szétkergeté.
Megnéz az erdőn minden fát,
De mindhiába, mindhiába,
Madárfélét sehol se' lát.
A fákon e víg madarat,
Ott ballag a mi füttyösünk a
Gyaloguton a fák alatt.
Kit a balsors meghordoza,
Keblén kenyere, hátán háza
S szivében jókedv tavasza.
Hogy harsog az erdő bele...
S ím fényes úri hintó nyargal
S szemben találkozik vele.
Sötét ur ül nagy csendesen;
Ah, milyen napfogyatkozás van
E gazdag úr szemeiben!
És sajnálkozva távozik...
Ti szegény gazdagok, kiken ily
Rongyházi is sajnálkozik!
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir