Petőfi Sándor: ŐSZI ÉJ
Késő éj van, s ez még nem elég:
Éj a földön és felhők az éjen;
Kétszeres gyászt vett föl a vidék.
Kit be nem fogad se' ég, se' föld,
Ég és föld közt elkárhozva bujdos...
Hallod, hallod, hogy nyög, hogy süvölt.
Pamlagon te és karszékben én,
Idebenn a kényelmes szobában
A meleg kemence közelén.
A viharban szabad ég alatt,
Fürteiket megcibálja a szél,
Amidőn mellettök elszalad.
Kandikál ki egy-egy mécsvilág,
De ők tovább mennek... csavargónak
Ki nyitná ki háza ajtaját?
Ilyen, vagy mi lesz belőle még?
Hogy tovább ne menjünk: egykor én is,
Én is ily földönfutó valék.
Gázolám az országúti sárt;
Lelkem addig csüggedetlen szárnyán
Magasan fönn az egekben járt.
A hazának mily kincset hagyok.
S aki láta, mit gondolt felőlem?
Azt hivé tán, hogy tolvaj vagyok.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir