Petőfi Sándor: TÜNŐDÉS | Verstár - ötven költő összes verse

TÜNŐDÉS

Ifjúkoromnak ébredése

Ah, oly tündéri, szép vala,

Miként a koszorús tavasznak

Varázst mosolygó hajnala.

Hű lyányka dűle karjaimba,

Hű lyányka csókja égete,

S mennynek röpíté képzeményim

Hesper-tüzű tekintete;

S az érzemény, mely lelkesítve

Dagasztá e meleg kebelt,

Rózsás berek lombsátorában

Szelíden ömlő dalra kelt.

Lejárt az év, s a fáradatlan

Idő uj évet alkota,

A kellemgazdag ifjuságnak

Elhulla bájvirúlata;

S nincs már a lyányka karjaimban.

És hervad a fantázia,

Az istenítő boldogságnak

Ekkép ki kelle halnia!

Ti, fönt a menny kék tengerében

Mosolygva fürdő csillagok!

Trónjához a szent végezetnek

Olyan közel kik állotok.

Melyik ragyog reményt szivembe,

Melyik ragyog közűletek?

Hogy egykor még örömre kelni

Nem lészen tiltva véletek;

Akár a lyányka hű ajkáról

Szedvén új édes csókokat,

Akár ha szárnya képzetemnek

Dicsőbb világokhoz ragad.

Pápa, 1841, november

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!