Reviczky Gyula: A nagy temetés
Meghalva, nyögve, vérben,
Elhantolatlan ott hever
A puszta csatatéren.
A czondra és a bársony,
Érsek, király mind ott veszett,
Mind ott veszett Mohácson!
És férgei a varjak.
Mohács a gyász, Mohács a vér!
Halála a magyarnak!
Te se térsz meg lakodba!
Ott fekszel Csele partinál
Rutul beiszapolva!
Fürödnek porba, vérbe.
Harminczezer vitéz halott,
S egynek sincs temetése!...
Hollók prédájaképen?
Nincs-e sirokra már helye
A földnek lenn a mélyben?...
A préda fel van osztva,
De ím, csodásan megjelen
Kanizsai Dorottya.
Ásót viszen kezében.
Szemébe könny, ajkán fohász:
«Ah hogy ezt is megértem!»
Miként az éj magánya,
Hallgatva négyszáz férfiú
Jön ásókkal nyomába.
- S kezeit összefonva,
Imádkozik a holtakért
Kanizsai Dorottya.
Az ásót földbe nyomja,
S kezd ásni fáradatlanul
Kanizsai Dorottya.
Követi ezt a példát;
Túr földet és gödröt kapar,
Legyen a sír elég tág.
Egymásután, sietve;
És a harminczezer halott
Beléjük lőn temetve.
Elhantolák zokogva,
Még ott könyez, még ott marad
Kanizsai Dorottya.
Feledni sose fogja,
Mily nagy temetést rendezett
Kanizsai Dorottya.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir