Reviczky Gyula: Barabás Miklóshoz
Az istenek oly ifjuságot adtak,
Mely az időt tuléli, halhatatlan;
Él az ecsetben, hangban és a dalban.
Halandó ember csak a föld pora;
De a müvészet meg nem hal soha!
Dicső napokról tud beszélni ajkad.
Midőn te ifju voltál, drága néped
Áldásos korra, új eszmékre ébredt.
Boldognak mondalak, mert láthatád
Széchenyi, Vörösmarty korszakát.
Midőn a zászlót lobogtatva vitték
S felzúgott győzedelmes harczi ének:
Irigylendő müvész, ezt is megérted,
S e nagy idők számos nagy emberét
te színről szinre láttad, ismeréd.
Mégis közöttük álltál ifju hévvel.
Együtt küzdöttél az egész hazával,
Ecsettel kézben és szivedbe' lánggal.
És hogy csodálják késő unokák:
Megfestéd korod arczképcsarnokát.
Vonul szemünk előtt el hosszu sorba':
Kossuth, Petőfi arcza s annyi másé,
- Ki győzné végig elsorolni, hányé! -
Te általad beszél hozzánk hiven.
Van-é ki még nem látta?... Nem hiszem!
Nyakadba nem vevéd a nagy világot.
Itthon maradtál zajtalan', szerényen;
A honfiról is elmondhatjuk: éljen!
A magyar ugy ismer mint hű fiát,
Kinek hazája nem a nagyvilág.
Fejlését magyarok müvészetének;
És két szemed örömkönnyezve látja,
Hogy már hazádnak is van képirása.
Az úttörők által vetett magot,
Örvendj, gyümölcsöt hozni láthatod!
Gyümölcsöző volt, nem ment kárba élted.
A magyar művészet történetében
Fogsz élni, mig csak érdem lesz az érdem.
Neved mellett jövőben majd az áll,
Hogy úttörő, az elsők közt valál.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir