Szenci Molnár Albert: LXIII. ZSOLTÁR
Könyörgése Dávidnak, hogy Isten néki
szabadságot engedjen
az isteni szolgálatban való jelenlételre.
Isten, te vagy én Istenem,
Jó reggel kereslek tégedet,
Hozzád ohajtván elepedett
Szomjúság miatt én lelkem.
Én testem hozzád áhétozik, |
Ez puszta és száraz földen,
Hol semmi víz nem találtatik.
Mert látni igen kívánja
Az te erős dicsőségedet
És isteni tiszteletedet
Az te dicső templomodba.
Mert nékem kedvesb életemnél |
Kiért én ajakim téged
Dicsérjenek szép énekléssel.
Magasztallak én tégedet
Életemnek minden rendiben,
Én kezeimet fölemelvén
Áldom te dicső nevedet.
Örül, mintha drága étkekkel |
Szent fölségedet dicsérem,
Éneklek rólad nagy örömmel.
Rólad el nem feledkezem,
Még ágyamban is emlegetlek,
És midőn reggel én fölkelek,
Csak terólad emlékezem.
Mert te énvelem sokszor jól től, |
Azért most is én életem
Szárnyaid árnyékában öről.
Hozzád ragaszkodik lelkem,
Soha el nem szakad tetőled,
Mert megtart engem te jobb kezed,
Midőn kerget ellenségem.
És azkik engem háborgatnak, |
Azok hirtelen elvesznek,
Mélyen az föld alá burúlnak.
Ellenség miatt elhullnak,
Éles fegyver által elvesznek,
Ő testek el sem temettetnek,
Kikkel az rókák osztoznak,
De az király az Úr Istenbe |
És dicsekedhetik minden,
Azki esküszik szent nevére.
Mikoron minden csalárdok,
Azkik hazugságot beszélnek,
Valóban megszégyenítetnek,
Bédugatik az ő szájok.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir