Szenci Molnár Albert: LXIV. ZSOLTÁR | Verstár - ötven költő összes verse

LXIV. ZSOLTÁR

T. B.
Könyörgése Dávidnak megótalmazásért.

1
Hallgasd meg, Uram, könyörgésem,
Tarts meg ellenségem ellen,
Azmelly reám dühödt szörnyen,
Őrizz meg félelmétől engem,
Mentsd meg életem.

2
Röjts el engem az gonoszoktúl,
Azkik reám fenekednek,
Csak gonoszra igyekeznek,
Tarts meg ő hamis tanácsoktúl,
Háborgásoktúl.

3
Azkik nyelveket élesítik,
Mint öldöklő fegyvereket,
Mint az nyilat, beszédeket
Az ártatlan emberre lövik,
És azt megsértik.

4
Lövöldözik rejtekhelyekből
Az ártatlant és igazat,
Hirtelen az ő nyilokat
El-reálövik kegyetlenől,
Vakmerőségből.

5
Hamisságban hányják eszeket,
És csak azon igyekeznek,
Hogy ők tőrt titkon vessenek,
Dicsekedvén szólnak illyeket:
Ki látna minket?

***

6
Ez dologban szorgalmatosok,
Járnak okos ravaszsággal,
Elméjek sok fortélt talál,
Sok az ő álnok találmányok,
Kikre nagy gyorsok.

7
De az bosszúálló Úr Isten
Hirtelen őket meglövi,
Nyilaival megrettenti,
Nagy sebeket ejt ő testeken,
Kit meglát minden.

8
Őket az önnön gonosz nyelvek
Ejti az veszedelembe,
És kik ezt veszik eszekbe,
Ez dolgon igen megijednek
És elrémülnek.

9
És nagy félelemmel mindenek
Hirdetik az Isten dolgát,
Beszéllik annak nagy voltát,
Mellyet innen eszekbe vesznek
És megértenek.

10
De szíve az igaz embernek
Örvend az erős Istenben,
Ki őt vötte kegyelmében,
Örülnek az jószivő hívek,
És dicsekednek.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!