Szenci Molnár Albert: LXXXIV. ZSOLTÁR | Verstár - ötven költő összes verse

LXXXIV. ZSOLTÁR

T. B.
Kívánsága Dávidnak az isteni tiszteletben való
jelenlételre Jeruzsálemben.

1
Óh, seregeknek Istene,
Melly kedves gyönyörűsége
Az te szerelmes hajlékidnak!
Az én lelkem fohászkodik,
Tornácodba kívánkozik,
Óh, Istene az magasságnak,
Áhétozik testem-lelkem
Tehozzád, élő Istenem.

2
Az verébnek vagyon fészke,
És honjában költ az fecske,
Én királyom, Zebaoth Isten,
Hol vadnak az te oltárid,
És te szentséges hajlékid?
Hol dicsértettél fölségessen?
Bizony bódog az olly ember,
Ki téged házadban dicsér!

3
Óh, bódog az ember nyilván,
Azki az te utaidban
Kíván járni szívvel, lélekkel,
Menvén az siralom völgyén,
Azhol merő száraz minden,
Ott is ő nagy hiedelemmel
Kutat ás, csinál csatornát,
Kiben essővizet bocsát.

***

4
Nyereségről nyereségre,
Mennek erőről erőre,
Míg hozzád jutnak az Sionra.
Óh, erős Zebaoth Isten!
Hajtsd hozzám füled kegyessen!
Figyelmezzél imádságomra
Jákob Istene, nagy Isten,
Hallgass meg én szükségemben.

5
Mi paizsunk, óh, Úr Isten,
Kenöttedre nézz kegyessen,
Mert jobb egy nap az te házadban,
Hogynem ezer nap egyebött.
Az Isten tornáca előtt
Kapunálló lennék inkábblan,
Hogynem mint sok időt élnék
Házokban az hitleneknek.

6
Mert minékünk fényes napunk
Az Isten, és mi paizsunk,
Nagy dicsőséggel szeret minket:
Azokkal kegyelmet teszen,
Kik járnak az jó ösvenyen,
Sok jovaival áldja őket,
Bódog az ember éltében,
Ki bízik az Úr Istenben.

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir