Szenci Molnár Albert: XCII. ZSOLTÁR | Verstár - ötven költő összes verse

XCII. ZSOLTÁR

T. B.
Háláadás az Istennek gondviseléséről.

1
Ékes dolog dicsérni,
Uram, fölségedet,
És az te nevedet
Énekvel magasztalni,

Hogy ember áldja reggel

Te nagy jóvoltodat
És igazságodat
Dicsérje minden éjjel.

2
Lantban és hegedőben
És szép cimbalmokban,
Hangos citerákban,
Dicsértessél zengésben.

Dolgaidon örvendek

Hatalmadat látván,
Kezednek csudáján
Örömömben éneklek.

3
Sok és nagy csudálatos
Te cselekedeted,
Mélség bölcseséged,
Beszéded drágalátos:

Ez dolgot az esztelen

Egy szálné sem érti,
És meg sem tekinti,
Hogy ez miképpen legyen:

4
Hogy az gonoszok nőnek,
Mint az fű az mezőn,
Virágoznak szépön
Az sok istentelenek.

Hogy örökké essenek

Az veszedelemben,
Te vagy, örök Isten,
Fölötte mindeneknek.

5
Mert ím az hitetlenek
Az te ellenségid,
Minden gyűlölőid
Szörnyűképpen elvesznek.

Szarvamat fölemeled,

Mint az Egyszarvúnak,
Hogy én vigadhassak,
Én Istenem, tebenned.

6
Megkenik én fejemet
Zöldellő olajval,
Hogy diadalomval
Lássam ellenségimet.

Végre én füleimmel,

Én ellenségimről
És gyűlölőimről,
Új hírt hallok örömmel.

7
Virágoznak az hívek,
Mint az szép pálmafák,
És mint az cédrusfák,
Kik az Libanon nőnek.

És az Úr hajlékában

Ezek plántáltatnak,
Szépen virágoznak
Az Isten tornácában.

8
Hogyha megőszülnek is,
De mindazonáltal
Nagy szaporasággal
Gyümölcsöt hoznak mégis.

Hogy igazságát híven

Mindenütt hirdessék
Az én Istenemnek,
Kiben hamisság nincsen.

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!