Szenci Molnár Albert: XVIII. ZSOLTÁR
Háláadása szent Dávidnak az megszabadításért.
Óh, én Uram, ki erőt adsz énnekem,
Szeretlek téged, míg leszen életem,
Én magas kőszálam, óh, én Uram,
Erős bástyám és erős kőváram.
Én erős Istenem és bizodalmom, |
Midőn ez Urat dicsérvén kérem,
Ellenségimtől ő megtart engem.
Halál fájdalmi hogy környülvennének, |
Pokol kötele vala környülem,
Csaknem az halál tőriben esem.
Illy ínségemben az Úrhoz kiálték,
Nagy szükségemben Istennek könyörgék,
Szózatom templomába fölhata,
Kiáltásom füleibe juta.
Legottan az föld szörnyen megindúla, |
Rengedeznek, reszketnek szertelen,
Mert haragra indult az Úr Isten.
Nagy sűrő füst megyen föl az ő orrán, |
Ki miatt az ég széjjel villámik,
Mert az ő sebes haragja látszik.
Lehajlatá az eget és lejöve,
Lábai alatt homály setétsége,
Alászálla kerubimon ülvén
És az szélnek szárnyain röpölvén.
Nagy setét ködben magát béfedezte, |
De az fényesség, ki nála vala,
Az sűrő ködököt eloszlatá.
Nagy kőessők hullnak, tűzláng villámék, |
Rettenetes szó adaték tőle,
Kőessőt, villámást földre löve.
Elszélleszté azokat nyilaival,
És elrettente ő villámásival.
Meglátszának az vizek mélységi,
Fölnyílának az földnek feneki
Az te feddésednek súlyosságátúl |
Onnan föllyűl kezeit lenyujtá,
És engem az vizekből kivonya,
Megszabadíta én ellenségimtől, |
Kik rám rohannak én ínségemben,
De gyámolom lőn nékem az Isten.
Tér helyre hoza, s' kimente engemet,
És énhozzám mutata nagy szerelmet,
Megfizete igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint,
Mert az Úrnak utáról nem tértem el, |
Ítéletire szüntelen néztem,
És szent törvényét meg nem vetettem.
De mindenkor híven előtte jártam |
Megfizete igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint.
Szent vagy, és jótévő az jótévőkkel,
És igazat téssz igazán élőkkel,
Tiszta vagy azokhoz, azkik tiszták,
Elfordulsz tőlök, azkik gonoszak,
Az nyomorult szegényeket segíted, |
Nékem, Uram, szövétneket gyújtasz,
És az setétben világot nyújtasz.
Teáltalod ellenségim seregin |
Tökélletes az Istennek uta,
Tiszta és próbált az ő mondása.
Az benne bízóknak erős paizzsa,
Ez Istennek de ki lehetne mássa?
De holott volna illy erős kőszál,
Mint az Isten, azki minket táplál?
Az Isten erejiben fölőtöztet, |
Lábam gyorsítja, mint az szarvasnak,
Hogy magas hegyimre fölhághassak.
Ő tanítja kezemet hadakozni, |
Idvösségednek paizsát nékem
Adod, és jobb kezed megtart engem.
Az te szelíd és engedelmes voltod
Öregbít engem, erősít jóvoltod.
És azhol járok, helt adsz lábamnak,
Hogy bokáim ne botránkozzanak.
Ellenségimet azért megkergetem, |
Minden erőmmel addig paskolom,
Mígnem őket lábam alá hajtom.
Az harcra nékem erős fegyvert adtál, |
Megfutamtatod ellenségimet,
Széjjelkergeted gyűlölőimet.
Kiáltanak, de senki meg nem tartja,
Az Istenhez is, de meg nem hallgatja,
Én őket mind széli porrá rontom,
Az utcákon az sárba morzsolom,
Az népeknek ő patvarkodásoktúl, |
Az pogányokon fővé téssz engem,
Nem esmert nép is szolgál énnékem.
Sok idegenek, kik híremet hallják, |
Erős helyeken idegen népek
Az én hatalmasságomtúl félnek.
Él az Isten, kinek legyen dicséret,
Áldom én idvözítő Istenemet,
Ki énnékem ez hatalmat adta,
Ellenségimet megholdoltatta.
Megőriz engemet ellenségimtől, |
Az erőszaktévőtől ótalmaz,
Ki mindenkor halálomra vigyáz.
Azért dicséretet mondok tenéked, |
Szent nevednek éneklek szüntelen,
Hogy te királyodat fölségessen
Megsegítéd, véle től kegyességet,
És néki jelentél illy idvösséget,
Ez megkenett Dávidnak főképpen
És maradékinak mindörökken.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir