Szenci Molnár Albert: XXXII. ZSOLTÁR

Full text search

XXXII. ZSOLTÁR
 
C. M.
Tanúság az üdvösséges bódogságról.
 
1
Ó, melly bódog az olly ember éltében,
Azkit az Isten bévött kegyelmében,
És megbocsátta az ő vétkeit,
És béfedezte minden bűneit.
Bódog az, kinek ő nagy hamissága
Istentől nincs néki tulajdonítva,
És kinek csalárdság nincs szivében,
Tettetés nélkül jár életében.
 
2
Hogy bűnömet el akarnám hallgatni
És néked meg nem akarám vallani,
Ottan csontaim elszáradának,
Soksága miatt én siralmimnak.
Mert éjjel-nappal kezed nehéz volta
Nagy bűneimért rajtam fekszik vala,
Bennem elfogya minden erősség,
Mint nyári hévségben az nedvesség.
 
3
De hogy bűnemet előtted megvallám,
És nagy vétkeimet el nem hallgatám,
De híven előbeszéllém néked,
Ottan bocsánatot nyerék tőled.
Ezért az Úr Istennek minden hívek
Könyörögjenek, míg vagyon idejek,
Mert ha nagy árvizek jőnének is,
De nem árthatna ezeknek mégis.
 
4
Te vagy ótalmam, őrizz meg engemet,
Minden gonosz ellen tartsd meg lelkemet,
Vigasztalj meg, hogy örvendezhessek,
És vígan néked énekelhessek.
Tanítlak téged, úgy mond az Úr Isten,
És vezérellek az igaz ösvényen,
Szememvel mindenkor rád vigyázok,
Igazgatlak, réád gondot tartok.
 
5
Ne legyetek ollyak, mint az öszvérek
És az lovak, kiknek nincsen értelmek,
Kiknek zabolát vetnek szájokra,
Hogy ne jargalhassanak szájokra.
Az gonosznak szinte ez nyavalyája,
Azmelly őtet szájára nem bocsátja:
De környülvészi az Úr kegyelme,
Azkinek ő minden hiedelme.
 
6
Örüljetek azért az Úr Istenben,
Igaz hívek, legyetek nagy örömben,
Vigadjatok és énekeljetek,
Azkiknek vagyon tiszta szívetek.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir