Szentjóbi Szabó László: A Cserfa. | Verstár - ötven költő összes verse

A Cserfa.

Huszár Hadnagy Dobozy Lajoshoz

Cserfa te! mellyet űltettem
Itt a kert közepébe *
Mikor vígan enyelgettem
Barátim seregébe

Vajdán hol a testvér bátyja Dobozy Mihálly lakik.

Nőjj magasra, s terjeszd messze
Nevendék ágaidat
Gyökered hosszan eressze
Árnyékos határidat!

Te szívem szeretetének
Köszönhedd lételedet
S azért Lajosom fejének *
Szenteltem leveledet.

A régieknél cserfából szoktak a vitézeknek koszorút fonni.

Ő a dicsősség ösvényén
Most értünk hadakozik
A veszedelmek örvényén
Hív vérével áldozik

Őt most a hír név ösztöne
Nagyokra serkengeti
A meg ölt testek özöne
Vitézségét hirdeti.

Nézd! melly el szánt mérészséggel
Ül fel paripájára
Ha a dühödt ellenséggel
Száll csata piacára

Nézd! e kényén nőtt gyermeket
Por s izzadság szennyében
Neveti a veszéllyeket
Bízván Magyar szívébe

Ah nézd! a hóltak vérébe
Mártván búsúlt fegyverét
Mint aprítja fel mérgébe
A Török vad emberét.

Lajos! meg jöveteledig
E fa fel nő számodra
S ad ha ága szélesedik
Koszorút homlokodra

S akkor, mert barátságodnak
Szívem e fát szentelte
Azt mondjuk rá tett kardodnak
"Ezt a vitéz viselte!"

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!