Tompa Mihály: BEREGSZÁSZ
BEREGSZÁSZ
A lomha Vérke partján, jó pásztoremberek,
Egyetmást emlegetvén, pipázva ültenek;
Egyetmást emlegetvén, pipázva ültenek;
A csendes nyári éjben tisztán sütött a hold,
Szélsöprött udvarában egy szál felleg se volt.
Szélsöprött udvarában egy szál felleg se volt.
S fehérre bémeszelvén tetöit és falát,
A távolabb Beregszász feltünt az éjen át,
A távolabb Beregszász feltünt az éjen át,
Honnan nyersen kivágott az őrkakas szava. -
S élesen felsikoltott a rendontó kasza,
S élesen felsikoltott a rendontó kasza,
Szíszegő fütyöléssel futkosva élein
A kaszafén, a rétek távol vidékein.
A kaszafén, a rétek távol vidékein.
Amelyet a serény pór nehéz igába fog:
Kérőzve meghevert a fejér szarvú tulok;
Kérőzve meghevert a fejér szarvú tulok;
Mig csürkin, a falánk ló, béklyót csörgetve járt,
Porcogva foghegyelvén a lóherés határt.
Porcogva foghegyelvén a lóherés határt.
______
«Nem így állt e vidéken
Régenten a világ!
- Egy éltes pásztorember
Mélázva felkiált, -
Amikor még, az egymást
Érő falvak helyett,
Nagy földön pusztaság volt,
S a vizparton berek.
Itt hízott gömbölyűre
A jóvérű csikó;
S nem egykönnyen szorult be,
Midőn lehullt a hó.
Régenten a világ!
- Egy éltes pásztorember
Mélázva felkiált, -
Amikor még, az egymást
Érő falvak helyett,
Nagy földön pusztaság volt,
S a vizparton berek.
Itt hízott gömbölyűre
A jóvérű csikó;
S nem egykönnyen szorult be,
Midőn lehullt a hó.
Hát még a zöld mezőben
Legelésző gulyák. . . !
Hejh - mondom - hajdanában
Máskép állt a világ!
Legelésző gulyák. . . !
Hejh - mondom - hajdanában
Máskép állt a világ!
Kik lakták hideg őszig,
A messze nyúlt gyöpöt,
Volt egy vigkedvü pásztor
A többiek között:
Szásznak hitták az embert,
Tréfálva szüntelen,
A vén csont azt se tudta,
A bú mi fán terem.
Megérzé már két dűlő-
Földről a bor szagát;
De a gáton legény volt,
S nem huzta el magát.
Ha összement, bogárzott,
S ezerfelé szaladt
Deréknyárban a jószág:
Megállta a sarat.
S ha olykor összekaptak
A pásztoremberek,
És kard ki kard! zajongva
Egymásra törtenek:
Szász közbe jőve, szent volt
A béke általa;
S máskor a táncingerlő,
Ha kellett, ő vala.
A messze nyúlt gyöpöt,
Volt egy vigkedvü pásztor
A többiek között:
Szásznak hitták az embert,
Tréfálva szüntelen,
A vén csont azt se tudta,
A bú mi fán terem.
Megérzé már két dűlő-
Földről a bor szagát;
De a gáton legény volt,
S nem huzta el magát.
Ha összement, bogárzott,
S ezerfelé szaladt
Deréknyárban a jószág:
Megállta a sarat.
S ha olykor összekaptak
A pásztoremberek,
És kard ki kard! zajongva
Egymásra törtenek:
Szász közbe jőve, szent volt
A béke általa;
S máskor a táncingerlő,
Ha kellett, ő vala.
______
Egykor delelt a jószág a bokrok enyhiben,
S elszenderült subáján Szász pásztor édesen;
De morgó lárma kelt, mely a berket áthatá,
S a szunnyadót, riadva, talpára ugratá.
S elszenderült subáján Szász pásztor édesen;
De morgó lárma kelt, mely a berket áthatá,
S a szunnyadót, riadva, talpára ugratá.
Hát, mint a barna felleg, mely mennydörögve jő,
A szomszéd csorda kormos bikája tört elő;
De más kegyetlen állat, Szász nyájából, viszont
Az ellenség szavára választ ad és kiront.
A szomszéd csorda kormos bikája tört elő;
De más kegyetlen állat, Szász nyájából, viszont
Az ellenség szavára választ ad és kiront.
Bömbölve nézte egymást a két viaskodó,
Tajték szakadva száján, mint a fáról a hó;
Vastag kötélnek hinnéd a feldagadt eret,
Mely szűgyin és nyakában duzzadva lüktetett.
Tajték szakadva száján, mint a fáról a hó;
Vastag kötélnek hinnéd a feldagadt eret,
Mely szűgyin és nyakában duzzadva lüktetett.
Szemén mely vérbe' forgott, szilaj düh lángja gyult,
Mig bolytos farka csiklós tekercsiből kinyult;
S első lábával a port hányván az ég felé,
Még távol, már előre nyakát meg-megszegé.
Mig bolytos farka csiklós tekercsiből kinyult;
S első lábával a port hányván az ég felé,
Még távol, már előre nyakát meg-megszegé.
Most a két bús bikának türökje, homloka,
Dühöngve összeütvén, keményen csattoga;
De társát a berekbe tolá egyik korán,
Mig barna vér patakja csordúla meg nyakán.
Dühöngve összeütvén, keményen csattoga;
De társát a berekbe tolá egyik korán,
Mig barna vér patakja csordúla meg nyakán.
S a vér látása jobban felgyújtva a dühet,
A bokrok közt megújult a véres ütközet;
Az összevágott homlok szolgálva tengelyül,
A két veszett csatázó forgott körűl, körűl.
A bokrok közt megújult a véres ütközet;
Az összevágott homlok szolgálva tengelyül,
A két veszett csatázó forgott körűl, körűl.
Kiöltött nyelve kéken, hosszan függött alá,
Hátán a szőrt mikép a sertét felborzolá;
Hasadt körmét gyep és föld veré sürűn tele,
A port magasra hányni nem tudta már vele.
Hátán a szőrt mikép a sertét felborzolá;
Hasadt körmét gyep és föld veré sürűn tele,
A port magasra hányni nem tudta már vele.
Elfulva mindenik már, nem bőg, csak nyöszörög.
Tövén vér serkedez fel, ugy csattog a türök;
Miglen a Szászé el nem veré az idegent,
Hogy szégyenében búsan bömbölve visszament.
Tövén vér serkedez fel, ugy csattog a türök;
Miglen a Szászé el nem veré az idegent,
Hogy szégyenében búsan bömbölve visszament.
S mely kotródott a hosszú viaskodás alatt:
Az ütközet helyén nagy kerek gödör maradt.
Az ütközet helyén nagy kerek gödör maradt.
Szász a bikára sujtá
A görbe sombotot,
Mely megcsördűlve szarván,
Lassan elballagott.
Szász fejcsóválva állt meg
Most a gödör felett,
S mi volt, mit oldalában
Egyszerre észrevett ?
Széles, rozsdás vasabroncs. -
Szásznak se kelle több,
Nagy kése hasgatásán
Tágúla szét a gyöp.
És addig ásta, véste
A föld rögét, porát:
Abroncsos oldalával
Mignem kitünt - egy kád.
Abroncsa rozsdaett volt,
Dongája korhatag,
Behorpadt volna egy jó
Ökölcsapás alatt;
És amint bizgatá Szász,
- Remélve, nyugtalan -
Lábáról majd leverte
A ráomolt - arany;
Mely a kádból csak ugy dőlt-
Kinyomva oldalát,
Mig szeme-szája Szásznak,
Bámultában elállt.
Magához térve később
Ijedt örömibül,
Amint csak torka szolgált,
Kiáltozott körül:
Elő hé! merre vagytok !?
Jertek csak! mi dolog... !
S a számos pásztorember
Együtt álmélkodott.
De majd dologhoz láttak
Ugyancsak lelkesen,
Sütött bár a tüzes nap
Sugára mérgesen;
S a kád a föld öléből
Amint kivéteték:
Megtöltve színarannyal,
Hat volt körülte még!
A nagy kincsből, a helyre,
Melyen találtatott:
Rakának a folyónál
Elsőbb is templomot;
S kiirtatván tövestől
Körülte a berek:
Ott települtenek le
A pásztoremberek.
A görbe sombotot,
Mely megcsördűlve szarván,
Lassan elballagott.
Szász fejcsóválva állt meg
Most a gödör felett,
S mi volt, mit oldalában
Egyszerre észrevett ?
Széles, rozsdás vasabroncs. -
Szásznak se kelle több,
Nagy kése hasgatásán
Tágúla szét a gyöp.
És addig ásta, véste
A föld rögét, porát:
Abroncsos oldalával
Mignem kitünt - egy kád.
Abroncsa rozsdaett volt,
Dongája korhatag,
Behorpadt volna egy jó
Ökölcsapás alatt;
És amint bizgatá Szász,
- Remélve, nyugtalan -
Lábáról majd leverte
A ráomolt - arany;
Mely a kádból csak ugy dőlt-
Kinyomva oldalát,
Mig szeme-szája Szásznak,
Bámultában elállt.
Magához térve később
Ijedt örömibül,
Amint csak torka szolgált,
Kiáltozott körül:
Elő hé! merre vagytok !?
Jertek csak! mi dolog... !
S a számos pásztorember
Együtt álmélkodott.
De majd dologhoz láttak
Ugyancsak lelkesen,
Sütött bár a tüzes nap
Sugára mérgesen;
S a kád a föld öléből
Amint kivéteték:
Megtöltve színarannyal,
Hat volt körülte még!
A nagy kincsből, a helyre,
Melyen találtatott:
Rakának a folyónál
Elsőbb is templomot;
S kiirtatván tövestől
Körülte a berek:
Ott települtenek le
A pásztoremberek.
És a vének beszéde
Maradt firól-fira,
Miként épült a város
A Borzsa partira;
Mely, minthogy Szász a kincset
Berekben lelte fel:
Emlék gyanánt, Beregszász
Nevet kapott s visel.
Maradt firól-fira,
Miként épült a város
A Borzsa partira;
Mely, minthogy Szász a kincset
Berekben lelte fel:
Emlék gyanánt, Beregszász
Nevet kapott s visel.
______
Az egyház, melyről a mult idők regéje szól,
Nem rég emelkedett ki gyász omladékiból;
Nem rég emelkedett ki gyász omladékiból;
Ez, melyre a magyarnak a lengyelek keze,
Kölcsön fejében egykor jó leckét jegyeze.
Kölcsön fejében egykor jó leckét jegyeze.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
