Tompa Mihály: CSÖRSZ ÁRKA.
Jó vándor, aki jársz,
A sík vidéken egy vén
Ároknyomot találsz!
Szántott barázda-ut,
Tiszától a Dunának
Nehány mérföldre fut.
Mikor s ki hányta fel?
Az eltünt századoknak
Homályiban vesz el;
Mint nagy királyi sír,
Melynek porlott uráról
Rég megnémult a hír.
Sokszázados korú;
- S jó hogy nem szól, beszéde
Mert volna szomorú! -
Megküzködött vele;
De földdel még maig sincs
Betöltve kebele.
Hány embernyom kihal!
Mig ví idő s enyészet
Rontó hatalmival.
Maig forog neve, -
Csörszárkáról, halljuk meg,
Mit mond az agg rege.
Sok tenger év előtt,
Elöbb, mint a magyar nép
E szép hazába jött:
A kósza longobárdok
Királya Rád vala,
Pannónián ki úr lőn,
Karjának általa.
A nagy Dunának árja
Fedezte birtokát,
Melynek kövér, meződús
Partján ütött tanyát.
Termetre óriás,
Esetlen durva bárdját
Három e birta más.
Vad arca, rőt szakállal
Szemig benőve volt;
Többet mondott szemével,
Mint ajkival, ha szólt.
Harc volt egész világa,
S alig hogy megpihent,
Mint a darázs kizúdult
S imét csatákba ment.
S akit balsorsa ottan
Keze ügyébe vitt:
El nem beszélte otthon
A harc történetit.
Kemény csatába szállt:
Frigyesnek hítta Csörszöt,
A szép avar királyt;
És ott, hol a Tiszának
Zuhognak habjai,
Vad tűzzel űltenek fel
Csörsz, és avarjai.
És amint összeforrott
A két király hada:
Elsöpré, mint az árvíz,
Ki rája támada.
Az ütközet kemény volt,
De gyorsan vége lőn,
Mert elfutott az ellen,
S elhullt a harcmezőn.
Rád a halálcsapást:
Ivott Csörsszel Hadurnak
Kegyetlen áldomást.
Aztán a harci zsákmány
Osztályra vetették,
Jutott a hadfiaknak,
Bőségiből elég.
De Csörsznek semmi kedve
Osztozni nem vala,
Mert szíve gondolatja
Továbbra szárnyala;
Mert szíve gondolatján
Rád úr leánya élt,
Szép Délibáb, jutalmúl
Frigyes csatáiért.
Merengtek álmai,
Csatás szivét megejték
A lányka bájai;
S megesküvék: alatta
Bár romba dől a föld,
S az ég fejére omlik ...
De birni fogja őt!
Harcot leső hadát,
Feléje Csörsz imígyen
Hallatta szózatát:
,Rád, jó szomszéd, frigyes társ,
Ur szép Pannónián!
Megharcolá csatáját
Csörsz érted a csatán;
Kit a halas Tiszának
Uralnak martjai,
És érte élnek, halnak
Kemény avarjai.
Kinek hatalma nagy, - de
Meglásd! - nagyobbra nő ...
Harcdíj fejébe' kéri
Szép Délibábot ő!'
Gyorsan dobog vala,
Oly kínos-édesen fáj
A szónak általa;
S a fájó édes érzet,
Titkos szerelme volt,
Mely olthatatlan lánggal
Szép Csörsz felé hajolt.
De Rádnak, Csörsz beszédén,
Szörnyen főtt a feje;
Még most nem volt tanácsos,
Hogy vétsen ellene;
És bár eszébe' sem volt
Od'adni a leányt;
- Mert készült birtokából
Kitolni Csörsz királyt, -
Gondolkodott ... vad arca
Villámokat lövelt,
Mig fortélyos fejével
Végűl imígy felelt:
«Nem bánom Csörsz, leányom
Legyen menyasszonyod!
Mondom! - csak ugy fogod;
Ha, - jól figyelj! - Tiszádnak
Vizmosta partira,
Melyen jövél, az úton
Vizen viszed haza!
Hatalmat emlegettél,
Láttasd meg jó vitéz!
És Rád, édes leányát
Karodba tenni kész!»
A nagy határzatot,
Népével tüzhelyére
Sietve távozott.
Hószínü harci mén fútt
Szép Csörsz király alatt,
S ott termett a Tiszánál
Miként a gondolat.
Arcára, gyors utában,
Lágy szellet-ár omolt,
S a szellő Délibábnak
Meleg fohásza volt.
___________ |
A zöld füzes felett,
Száz meg száz kéz töré fel
A megfeküdt gyepet;
Csörsz népe talpon állott,
Talpon egész hada,
S nagy és kicsiny, ifjú s vén,
Munkában izzada.
Tekintsd a hangyabolyt meg,
Ha felbolygatva lőn;
Ugy hemzsegett az ember
A népesült mezőn.
Égett a munka, éjjel,
Nappal, későn, korán,
Hogy mély árok hasadt a
Dolgos sereg nyomán;
S Tiszától a Dunának
Vett a mezőn futást,
Naponkint mind tovább nyult,
S haladt szemlátomást.
Csörsz mindenütt jelen volt;
Ha dőlt, ha lankadott:
Népének, biztatása
Megint erőt adott.
Nézett kelet felé,
Kétség, remény s szerelme
Fogyasztá, élteté!
Egykor, hogy fenn virasztott,
S vérzé a bú nyila,
Álmot küldött a hajnal
Nedűs pilláira.
S előtte álmain szép,
Tündér világ terűlt,
Amelyben száz varázs kép
Támadt, meg elmerűlt.
Hű Csörsz király, s az árok
Tünék fel álmain,
S szerelmes vőlegénye
Őt vitte habjain;
Felébredett ... s boldog volt
Az édes álmakon,
És várván várta hívét,
A gyors hullámokon,
De hasztalan remélt, várt,
S epedt a hű leány,
Mert Csörsz királyt lováról
Egy vészes éjszakán,
- Sürgetve nyargalózván
Az árok mentiben -
Az ég tüzes -villáma
Üté le hirtelen.
Párjára nem talált:
Erős isten nyilától
Látá meg a halált.
Legott pihenni tért,
Megátkozván az árkot
Sok fáradalmiért.
S szerelmes Délibáb ... ah
Mély volt szívbánata ...!
Elhalt, miként az alkony
Csendes fuvallata.
_____________ |
Ároktő most is áll
Borsodban, a Tiszának
Füzlepte partinál.
S a hely, hol véget ére,
Néptől megszállva lőn,
Épülvén Árokszállás
Az áldott sík mezőn.
Sok év letűnt, mióta
Az árok megszakadt.
De a regének ajkán
Csörszárka felmaradt.
______________ |
Verőfényes napon,
Meg-megjelen remegve
A sík határokon.
Az alföldnek vidékin
Tünő szárnyon lebeg,
Csörsz nyughelyét keresve,
És nem találva meg.
S kesergvén most is, akit
Hajdan könyezve várt:
Elönti könyözönnel
Körűl a láthatárt.
És ujra látja álmát,
Melyet rég álmodott,
Mert megtelik vizárnnyal
Csörsz árka is legott.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir