Tompa Mihály: A TÓ LEÁNYA.
A TÓ LEÁNYA.
Árnyas berek hűs rejtekében
Ment a patak, futván serényen;
De még kerűlt az istenadta
A nagy sietségnek miatta.
Ment a patak, futván serényen;
De még kerűlt az istenadta
A nagy sietségnek miatta.
A táj ifjú fuvalmi játszván,
Űzék egymást lombok nyilásán,
És pajkos évődési kedvben,
A patakhoz egyik lelebben.
Űzék egymást lombok nyilásán,
És pajkos évődési kedvben,
A patakhoz egyik lelebben.
Harasztot dob reá, hogy űzze,
S meg-megborzasztja csókja hűse,
Majd habruháját gyűri, tépi,
Ki vagy? susog faggatva néki.
S meg-megborzasztja csókja hűse,
Majd habruháját gyűri, tépi,
Ki vagy? susog faggatva néki.
'A tó leánya!... s hogy te bántasz
Szellőke! nem szép...' lőn a válasz.
S a zuhatag a szirtek élén
Megszólal: «hagyd őt menni békén!»
Szellőke! nem szép...' lőn a válasz.
S a zuhatag a szirtek élén
Megszólal: «hagyd őt menni békén!»
Kerek bokrán a szil-bereknek,
Mint a fehér lepék, megűlnek
A fuvalmak. - S a zuhatag szól,
A réti tó- és a patakról:
Mint a fehér lepék, megűlnek
A fuvalmak. - S a zuhatag szól,
A réti tó- és a patakról:
«Élvén zaj nélkűl és szerényen,
Kerek tó állt a sík vidéken;
És történt, hogy belészerettek,
A fényes nap s a barna felleg.
Kerek tó állt a sík vidéken;
És történt, hogy belészerettek,
A fényes nap s a barna felleg.
Küzködve egymás ellen, a két
Szerelmes bírni vágya keblét;
De ő reményt se nyujta nékik,
Csendes, hideg maradva végig.
Szerelmes bírni vágya keblét;
De ő reményt se nyujta nékik,
Csendes, hideg maradva végig.
Félt a naptól: izzó sugára
Oly kínozón lövelt le rája;
Félt a fellegtől, barna képe
Oly rémitőn bámult vizébe.
Oly kínozón lövelt le rája;
Félt a fellegtől, barna képe
Oly rémitőn bámult vizébe.
Fényét, dicsét mutatta a nap,
S hévvel vivá keblét egész nap;
Lenyugtakor meg ugy faggatta,
Hogy elpirult a tó miatta.
S hévvel vivá keblét egész nap;
Lenyugtakor meg ugy faggatta,
Hogy elpirult a tó miatta.
Most jött piros vérnek szinében,
Majd halaványan s két arccal épen;
Szivárványt fest, - ölt barna leplet, -
De hasztalan... nem nyer szerelmet.
Majd halaványan s két arccal épen;
Szivárványt fest, - ölt barna leplet, -
De hasztalan... nem nyer szerelmet.
És a borongó felleg, érte
Azonkép mindent megkisérte,
Arcára szőke fürt borúla,
Bárányfelleggé kondorúlva.
Azonkép mindent megkisérte,
Arcára szőke fürt borúla,
Bárányfelleggé kondorúlva.
A szép hajnalnál reggel, este,
Magára fényt s rózsákat feste;
Vagy oly fehérré lőn alakja,
Mint bércen a hó fuvatagja.
Magára fényt s rózsákat feste;
Vagy oly fehérré lőn alakja,
Mint bércen a hó fuvatagja.
Majd elbusúltában, levének
Belőle rémitő torzképek,
Oroszlányszáju cethal, sárkány
Mely sziklát nyel, torkát kitátván.
Belőle rémitő torzképek,
Oroszlányszáju cethal, sárkány
Mely sziklát nyel, torkát kitátván.
Szárnyas kigyó, órjás, sötét rom;
Nyitott koporsó, puszta templom.
Száz képtelen csudák és szörnyek
Alakultak s egymásba törtek.
Nyitott koporsó, puszta templom.
Száz képtelen csudák és szörnyek
Alakultak s egymásba törtek.
Vagy megharagván, leebb szállott,
S dörögve ontott vészt, villámot;
Hogy ég s föld reng, amerre terjed;
De hasztalan... nem nyer szerelmet!
S dörögve ontott vészt, villámot;
Hogy ég s föld reng, amerre terjed;
De hasztalan... nem nyer szerelmet!
S ha a felleg a tó fölé szállt:
A nap, sugárával töré át;
És hogy a tóra ez ne nézzen:
Eléje állt amaz setéten.
A nap, sugárával töré át;
És hogy a tóra ez ne nézzen:
Eléje állt amaz setéten.
De a tó őket nem szerette,
Mégis ha nézett a fellegre:
Ezt csak szivelném! - mond - könnyebben,
De a nap oly kitűrhetetlen!
Mégis ha nézett a fellegre:
Ezt csak szivelném! - mond - könnyebben,
De a nap oly kitűrhetetlen!
Mást gondolt most a felleg, - egy hő
Nap éjjelén a tóhoz eljő;
- Ki hév miatt lankadva estig,
Lágy keblét feltakarva fekszik.
Nap éjjelén a tóhoz eljő;
- Ki hév miatt lankadva estig,
Lágy keblét feltakarva fekszik.
És elborult felette halkan...
Majd csendes, hűs eső alakban
Keblébe bélopá szerelmét,
S a tó leánya így szülemlék.
Majd csendes, hűs eső alakban
Keblébe bélopá szerelmét,
S a tó leánya így szülemlék.
És a szülőn egymásba törnek
Hullámi kínnak és gyönyörnek;
Kinzá a felleg álnoksága,
S gyönyört adott kis futó lánya.
Hullámi kínnak és gyönyörnek;
Kinzá a felleg álnoksága,
S gyönyört adott kis futó lánya.
Folyt a patak, csevegve, gyorsan,
De a nap ég szörnyű haragban;
Tónak, fellegnek ha nem árthat:
Kínt gondol a szegény kis lánynak.
De a nap ég szörnyű haragban;
Tónak, fellegnek ha nem árthat:
Kínt gondol a szegény kis lánynak.
És tűz-sugári ugy epesztik,
Ugy ölik a csermelyt napestig;
Enyhíti bár apjának árnya,
De még kínzóbb a hév utána.
Ugy ölik a csermelyt napestig;
Enyhíti bár apjának árnya,
De még kínzóbb a hév utána.
A jó szülő, önkebelének
Éltéből adott gyermekének;
Apadt mégis... s kedves leánya:
Meghalt végre nagy bánatára.
Éltéből adott gyermekének;
Apadt mégis... s kedves leánya:
Meghalt végre nagy bánatára.
Szeretvén, járt és jár a felleg
A tóhoz, kit langy cseppben meglep,
S születik a patak; de útja
Felén, éltét a nap kioltja.
A tóhoz, kit langy cseppben meglep,
S születik a patak; de útja
Felén, éltét a nap kioltja.
Hagyd a csermelyt bujdosni békén,
Szellőcske, hűs berek vidékén!
Az árnyatlan síkot ha éri,
Meghal szegényke, mint testvéri!»
Szellőcske, hűs berek vidékén!
Az árnyatlan síkot ha éri,
Meghal szegényke, mint testvéri!»
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
