Tompa Mihály: TAMÁS VITÉZ.
Mosolyg, mosolyg, - s hajszála olyan ősz!
Madárszó nincsen a
Bús őszi berkeken;
Ha szól is az öreg,
De hallgat szívesen.
A ház előtti padkán üldögél...
Hónaljmankójával
A porba irdogál,
Elmerengő lelke
Ki tudja merre jár!?
Kiszáradt rég, hüs árnyékot nem ad;
Minek is? nem hevit
Az ősznek súgara;
S a fa gazdájának
Ugysem lesz több nyara!
Ki tudja mikor ültették oda?
Mennyit játszott a kis
Tamáska e helyen...
S hányszor fogadta itt
Később hű szerelem?!
A harcok vértől ázott térire...
Megtért sok év után
Féllábbal, rongyosan;
Kedves, barát, rokon
Már mind a földbe' van!
A nád lefutott, a tapasz lehullt;
A kútágas ott áll,
A kút bedőlt maga;
A nagy diófa is
Régen kiszárada.
Kivül, belől hogy elpusztúl a ház!
Csak pókháló van ott,
Amely mindent elfed,
Mint a felejtés sok
Szép tettet, érdemet.
És fázik annyi izzadás után;
A hírnek tüzhelyén,
Melyet ő is raka:
Más melegszik, nem a
Harc csonka bajnoka.
Ülvén a száraz porba irdogál;
Mankónak valót az
Öreg diófa ád; -
Koporsónak szánta
Megszáradt derekát.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir