Tompa Mihály: VIZI LILIOM.
VIZI LILIOM.
Zúg a sürű nádas hosszu mély morajjal,
Hogy a bölömbika bőgése is elhal:
Metsző csátéjával vesszőzi a tavat,
S még keményebb csapást buzgánnyal osztogat.
Hogy a bölömbika bőgése is elhal:
Metsző csátéjával vesszőzi a tavat,
S még keményebb csapást buzgánnyal osztogat.
Zúg a tó, feketén forog fel hulláma,
Mint mikor a földet vakand túrja, hányja;
Nehéz habokat vet a nádas fejére,
Az izmos zsombékot megingatja mérge.
Mint mikor a földet vakand túrja, hányja;
Nehéz habokat vet a nádas fejére,
Az izmos zsombékot megingatja mérge.
Szélvész zaklatta fel a nádast és tavat,
Legiszonyubb szélvész, a felbőszült harag;
S melyek elébb békés szomszédok valának:
Egy nő miatt élethalálra csatáznak.
Legiszonyubb szélvész, a felbőszült harag;
S melyek elébb békés szomszédok valának:
Egy nő miatt élethalálra csatáznak.
Két hatalmas tündér sajátja volt a rét;
Ez birta a nádast, amaz a tó vizét;
De tündér-országnál a kincs többet ére:
Mit szép nejében birt a nádas tündére.
Ez birta a nádast, amaz a tó vizét;
De tündér-országnál a kincs többet ére:
Mit szép nejében birt a nádas tündére.
Szerették is egymást sok századig híven.
De van-e mit bizni szép hölgy szerelmében?
A tündérasszony is ábrándokba mélyed...
Álmodván szerelmes vágyinak új képet.
De van-e mit bizni szép hölgy szerelmében?
A tündérasszony is ábrándokba mélyed...
Álmodván szerelmes vágyinak új képet.
S amint künn merengett, csendes, holdas estén:
Tekintete a tó tűkörére esvén,
Megrettent... mivelhogy egy tündérszép alak
Állt merőn ránézve, a tükör-víz alatt.
Tekintete a tó tűkörére esvén,
Megrettent... mivelhogy egy tündérszép alak
Állt merőn ránézve, a tükör-víz alatt.
Nézte a hölgy, hosszan nézte szív-dobogva...
Most egy nádbokréta hullván a habokba:
Összerezzent a viz... eltünt a jelenet,
De már az ábrándos tündérhölgy szeretett.
Most egy nádbokréta hullván a habokba:
Összerezzent a viz... eltünt a jelenet,
De már az ábrándos tündérhölgy szeretett.
Ah, őt láttam, őt, a tavak tündér urát!
Sohajta... s álmaknak engedvén át magát:
Hűtlen gondolatok lopództak lelkébe,
Kisértvén szüntelen a viz-király képe.
Sohajta... s álmaknak engedvén át magát:
Hűtlen gondolatok lopództak lelkébe,
Kisértvén szüntelen a viz-király képe.
A sohajtó vágynak kedvezett az éjjel, -
És segített szőni titkos ingerével
Az ábrándok tarka, bűbájos fátyolát,
Melyet a tündérhölgy habzó keblén von át.
És segített szőni titkos ingerével
Az ábrándok tarka, bűbájos fátyolát,
Melyet a tündérhölgy habzó keblén von át.
Puha, meleg éj volt, nehéz durva része
Aludt az életnek, meg vala igézve;
Mely illattól leve ittasabb, ittasabb:
A lassu szellőtől alig rendült a hab.
Aludt az életnek, meg vala igézve;
Mely illattól leve ittasabb, ittasabb:
A lassu szellőtől alig rendült a hab.
Nem volt éj a szellem- s finomabb világnak;
Fenn volt a szerelem, az ábránd, a bánat!
Fenn volt a tündérhölgy, - s titkos gondolatja
Gyermekivel magát emésztőn mulatja.
Fenn volt a szerelem, az ábránd, a bánat!
Fenn volt a tündérhölgy, - s titkos gondolatja
Gyermekivel magát emésztőn mulatja.
Jó szárcsa, mond egykor, beszéld el csak nékem:
Minő világ van ott a mély tófenéken?
Van-e a viztündér titkos lakához út?
Láttad-e már őtet? azt mondják: nagyon rút!
Minő világ van ott a mély tófenéken?
Van-e a viztündér titkos lakához út?
Láttad-e már őtet? azt mondják: nagyon rút!
Fényes tündérhölgy! a szárcsa válaszola,
Aki rútnak vallja, nem látta őt soha!
Én gyakran járom a mélységes vizeket;
De ami ott vagyon, leirni nem lehet.
Aki rútnak vallja, nem látta őt soha!
Én gyakran járom a mélységes vizeket;
De ami ott vagyon, leirni nem lehet.
A tündérkastélyban épittetett a fal
Tündöklő csigákból, ezer változattal;
Tengercsendben hallgat a csudás fal mélyen,
S ha vihar zúg, az is nyilvánvaló lészen.
Tündöklő csigákból, ezer változattal;
Tengercsendben hallgat a csudás fal mélyen,
S ha vihar zúg, az is nyilvánvaló lészen.
S mintha szivárványból volna, a fedele:
Nagy aranyhalak zöld, kék, piros pikkelye;
Ilyen két nagy hal van a kapunál őrűl:
S megvillámlik a viz, ha mozdul, fényétűl.
Nagy aranyhalak zöld, kék, piros pikkelye;
Ilyen két nagy hal van a kapunál őrűl:
S megvillámlik a viz, ha mozdul, fényétűl.
Nagy félve jutottam egynehányszor oda,
S egész elvakított a tündér-palota;
Hát még belül...? mondják: csudáknak csudája!
Meleg tajtékbul van a viztündér ágya.
S egész elvakított a tündér-palota;
Hát még belül...? mondják: csudáknak csudája!
Meleg tajtékbul van a viztündér ágya.
S a vizpalotától, mélyen a föld alatt,
Egy hosszu sikátor a tengerbe lyukad,
Amelyen egymáshoz a nagy viz-világnak
Hatalmas urai látogatni járnak.
Egy hosszu sikátor a tengerbe lyukad,
Amelyen egymáshoz a nagy viz-világnak
Hatalmas urai látogatni járnak.
S midőn a nap leszáll tengeri ágyába,
Átárad a tóba ragyogó sugára,
Sárga, zöld, kék szinben lángolnak a habok;
Még a barna sár is aranyszinnel ragyog.
Átárad a tóba ragyogó sugára,
Sárga, zöld, kék szinben lángolnak a habok;
Még a barna sár is aranyszinnel ragyog.
De mind ezek, mint pára elenyésznek,
Szépsége mellett a tó fejedelmének,
Aki mostan fekszik sápadtan, betegen,
Azt beszélik róla: hogy baja szerelem!
Szépsége mellett a tó fejedelmének,
Aki mostan fekszik sápadtan, betegen,
Azt beszélik róla: hogy baja szerelem!
Igy szólott a madár, s lebukva eltünék,
Mig a hölgy kebelét, szerelem, vágy, kétség
Ingatja, rengeti, mint a gyenge nádat
Rengeti a hullám, mely rája kiárad.
Mig a hölgy kebelét, szerelem, vágy, kétség
Ingatja, rengeti, mint a gyenge nádat
Rengeti a hullám, mely rája kiárad.
S megjelent a szárcsa tündérnél gyakran,
Titkosan beszélvén csendes alkonyatban;
S akár a mélybe szállt, akár onnan jött fel,
Tele volt ajaka mézes üzenettel.
Titkosan beszélvén csendes alkonyatban;
S akár a mélybe szállt, akár onnan jött fel,
Tele volt ajaka mézes üzenettel.
És nőtt a szerelem, nőtt a vágy ekképen.
Egyszer csak megzudúl a nádas éjfélben:
Elveti bújában rengő bokrétáját,
Sivitva hagyja el a bíbic tanyáját.
Egyszer csak megzudúl a nádas éjfélben:
Elveti bújában rengő bokrétáját,
Sivitva hagyja el a bíbic tanyáját.
A nádasok ura felriad álmábúl,
Kitekint a tóra, - de im csak elámúl...
Mert bájos nejével a vizek tündére
Azon percben tünik a tó fenekére.
Kitekint a tóra, - de im csak elámúl...
Mert bájos nejével a vizek tündére
Azon percben tünik a tó fenekére.
Utánok kap a vég remény- és kétségben,
S csak neje zöld fátyla marad a kezében;
Azt is a tó rengő habjaira csapja...!
Rettentő fájdalma, rettentő haragja!
S csak neje zöld fátyla marad a kezében;
Azt is a tó rengő habjaira csapja...!
Rettentő fájdalma, rettentő haragja!
Zúg a nádas, sással vagdalja a tavat,
Még keményebb csapást buzgánnyal osztogat;
Zúg a tó, habot szór a nádas fejére,
Az izmos zsombékot megingatja mérge.
Még keményebb csapást buzgánnyal osztogat;
Zúg a tó, habot szór a nádas fejére,
Az izmos zsombékot megingatja mérge.
De már mind hasztalan küzdelem és harag, -
Messze van a tündér a hullámok alatt!
A tépett nádasban hosszu mély moraj van...
Fájdalom sohajt a hosszu mély morajban.
Messze van a tündér a hullámok alatt!
A tépett nádasban hosszu mély moraj van...
Fájdalom sohajt a hosszu mély morajban.
Mi édesebb a méz- s tiltott szerelemnél...?
Lenn a bájos hütlen kéjben, gyönyörben él.
Ha alszik, ajkának édes sohajtása
Fényes buborékul jön a tó habjára.
Lenn a bájos hütlen kéjben, gyönyörben él.
Ha alszik, ajkának édes sohajtása
Fényes buborékul jön a tó habjára.
Hanem az édes méz s a tiltott szerelem,
Ha megkeseredik, keserü szertelen!
Az orzott mennyország nem tartott sokáig:
Csupán a hirtelen jövő hold fogytáig.
Ha megkeseredik, keserü szertelen!
Az orzott mennyország nem tartott sokáig:
Csupán a hirtelen jövő hold fogytáig.
Mert amint fogyása lőn a holdvilágnak;
Ugy fogyott szépsége a vizek urának.
Undok tói csuda lett végre belőle...
Irtózva fordult el a tündérhölgy tőle.
Ugy fogyott szépsége a vizek urának.
Undok tói csuda lett végre belőle...
Irtózva fordult el a tündérhölgy tőle.
Holdtöltén megszépült s neki dalmahodott;
De most a tengerből jöttek uj alakok:
Ifju hullám-lyánkák, oly gyöngédek, szépek,
Kik a tó-királlyal bizton enyelgének.
De most a tengerből jöttek uj alakok:
Ifju hullám-lyánkák, oly gyöngédek, szépek,
Kik a tó-királlyal bizton enyelgének.
Jöttek habszakálu, mohos képü csudák:
Kik a bús tündérnőt kinozták, faggaták; -
A boldog mult és a hütlenség emléke,
Megbánás tövisét szurkálták szivébe!
Kik a bús tündérnőt kinozták, faggaták; -
A boldog mult és a hütlenség emléke,
Megbánás tövisét szurkálták szivébe!
Visszavágyott most a nádasba, - s ajkának
Meleg sohajtási fölfelé szállának;
S meleg sohajából, mely búval született:
Sárga hinárvirág termett a hab felett.
Meleg sohajtási fölfelé szállának;
S meleg sohajából, mely búval született:
Sárga hinárvirág termett a hab felett.
S amint észrevette azt a tó tündére:
Levarázsolta őt a tó fenekére;
Erősen a földbe gyökerezett lába...
Ah, nincs visszatérés elhagyott honába!
Levarázsolta őt a tó fenekére;
Erősen a földbe gyökerezett lába...
Ah, nincs visszatérés elhagyott honába!
Tünődött... sohajtott... s ha vissza nem térhet:
Legalább hogy lássa hivét s a vidéket,
Vízi liliommá változott, - s ekképen
Emelkedett ki a habokból fehéren.
Legalább hogy lássa hivét s a vidéket,
Vízi liliommá változott, - s ekképen
Emelkedett ki a habokból fehéren.
A nádas tündére járt-kelt a tó színén,
Mindenütt szerelme fájdalmait vívén,
Hogy bájos hütlenét csak egyszer is lássa:
De mind hasztalan volt sovár vágyódása.
Mindenütt szerelme fájdalmait vívén,
Hogy bájos hütlenét csak egyszer is lássa:
De mind hasztalan volt sovár vágyódása.
S gondolta magában: igy meglát a mélyben...
Jobban célt érek tán madárnak képében?
S fogadást tőn: hogy mig nejét meg nem látja:
Lesz a rétek, tavak repkedő sirálya.
Jobban célt érek tán madárnak képében?
S fogadást tőn: hogy mig nejét meg nem látja:
Lesz a rétek, tavak repkedő sirálya.
Ott virít a liljom, szép hütlen nők képe,
Elnyelő haboknak csalárd mélységébe'
S kínozó emlékül, a tó hulláminál,
Mellette eltépett zöld fátyla uszdogál.
Elnyelő haboknak csalárd mélységébe'
S kínozó emlékül, a tó hulláminál,
Mellette eltépett zöld fátyla uszdogál.
A jajgató sirály hitvesét siratja,
Hitvesét keresi a liljom illatja;
Eped a másikat meglátni mindenik:
De sirály s liliom egymást nem ösmerik!
Hitvesét keresi a liljom illatja;
Eped a másikat meglátni mindenik:
De sirály s liliom egymást nem ösmerik!
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
