Tompa Mihály: AZ ERDEI LAK.
A behorpadt hegynek oldalában:
- Hallgatózva néma csend körűle, -
Nádkötésü kis lak áll magában.
Át sem kell röpűlni a madárnak;
Habtalan fut, szótalan fut, benne
Tarka pintyek lépegetve járnak.
- Mely a házat vészek ellen ójja: -
Udvarába eleven sövénnyel
Foglalá be régi jó lakója.
Mely magát a vért-telekre fonta:
Sátort képez és a gazda déli
Álmot alszik árnyában naponta.
A piros tojásu vércse-fészek;
Vagy kiáltja gondtalan kedéllyel:
Héh kakuk, kakuk! szólj: meddig élek?
S nem hat a bérc egyszerű lakáig;
Néha hallik elhaló harangszó,
Szép idő ha gyors esésre válik.
Van dalos madárja minden ágnak:
A rigó-fütty, gerlicék bugása,
S csattogány-dal szépen összevágnak.
Kötve ing a vízmosás bürűje;
És a törzsök zúgva ki- s bejáró
Kék darázsok mézetlen köpűje.
Elvesz a bérc harsogó patakja:
Rejtekét a szirt s fatorladéknak,
Smaragdszínü gyíkok népe lakja.
Szélinél az ó farkasveremnek,
Hol kökény barnúl a törpe bokron,
S csipkefán piros bogyók teremnek.
Lombos ágon össze-vissza folynak,
Mely tanyát ad rejtekébe estig
Fényt kerülve pislogó bagolynak.
Meg-megrendül a vakand turása ...
S hallik itt-ott, vén cser oldalárul,
Tarka harkály gyors kopácsolása.
- Napkelet pompája mondhatatlan! -
S rejtve a nap égető tüzétől,
Délután már hűvös árny alatt van.
Gyilkos csője a leső vadásznak;
Fel-fellobban bérctetőkön a tűz,
Ahol a szénégetők tanyáznak.
Mérhetetlen tenger a szigetnek.
Rengetegben csend s vihar. Szigetje
E kicsiny lak a nagy rengetegnek.
Majd ha a tél fagy-bilincsbe zára:
Távol nézek hótakarta kunyhód
Felgomolygó kék füstoszlopára.
Mécskanócok fényt lövelve égnek:
Azt hiszem, hogy mindez lüktetése
A megdermedt jégvidék szivének.
Nem halt meg, csak alszik itt az élet!
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir