Tóth Árpád: MÁJUS ÉJÉN A RÉGI BOR
Lobog az égen egymaga,
Epedő égi kurtizán,
Lankad a bíbor nap után;
Szelídebb fénye felragyog,
Már ott is hagyja az eget,
S buján ledől a hegy megett.
Őrjöngenek az esti fák;
Illatjuk omlik, mint a vér,
És szürcsöli mohón a szél.
A virágok vérével él,
És nékem is hajamba kap,
Arcon karmol, cimpán harap.
Valami lázadás dalol,
Minthogyha pezsdül olykor a
Hűs pinceodvak óbora.
Vágyak kezdenek éneket,
És sustorogva, sírva forr
Május éjén a régi bor.
Mert élni, jaj, sohsem elég!
Az élet örök táruló:
Aki nem éli, áruló!
Már elzsongultak mind a fák;
A szél, az ittas denevér,
A vak lomb közt pihenni tér,
Fényekkel ordas régi bor,
Át pókhálós, vén gyászokon,
Dalol a sötét ászokon...
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir