Tóth Árpád: TAVASZI HOLDTÖLTE
TAVASZI HOLDTÖLTE
Táncolva suhannak a szőke sugárkák,
Hűs hold aranyával elöntve a lég,
Ott kinn, valamint csodaszép, szines árkád,
A méla nagy ablakok ív-sora ég.
Vén függönyömön kipirúl a virág-dísz,
Rég elfeledett kezek ósdi müve:
Foszló violák, halovány, puha nárcisz,
Mind, mintha virulna, oly édes, üde...
Hűs hold aranyával elöntve a lég,
Ott kinn, valamint csodaszép, szines árkád,
A méla nagy ablakok ív-sora ég.
Vén függönyömön kipirúl a virág-dísz,
Rég elfeledett kezek ósdi müve:
Foszló violák, halovány, puha nárcisz,
Mind, mintha virulna, oly édes, üde...
Ily este merül fel előmbe sok emlék,
Mint messze homálybul a tarka hajó,
Elébb remegő, pici fénye libeg még,
Majd kél a vitorla s piros lobogó.
S mint sík, ragyogó habu, méla vizekből
Felszökken a játszi ezüstszinü hal,
Hűs lelkem ölébül ily este remeg föl,
S fürgén ütemezve iramlik a dal.
Mint messze homálybul a tarka hajó,
Elébb remegő, pici fénye libeg még,
Majd kél a vitorla s piros lobogó.
S mint sík, ragyogó habu, méla vizekből
Felszökken a játszi ezüstszinü hal,
Hűs lelkem ölébül ily este remeg föl,
S fürgén ütemezve iramlik a dal.
Eltűnik előlem a mély, komor udvar
És benne a rőtrügyü, bússzavu fák,
Szállok haza, messze, a barna darúval,
Amerre ezüst utat ős Tisza vág,
Hol mén dobajátul a föld szive retten,
Hol hallgat a tölgyes a puszta ölén,
S hol mély remegésü, nagy ifju szerelmem,
Mint hársszirom illata, szállt le fölém...
És benne a rőtrügyü, bússzavu fák,
Szállok haza, messze, a barna darúval,
Amerre ezüst utat ős Tisza vág,
Hol mén dobajátul a föld szive retten,
Hol hallgat a tölgyes a puszta ölén,
S hol mély remegésü, nagy ifju szerelmem,
Mint hársszirom illata, szállt le fölém...
Nem nyírt, buja lombu, öreg liget árnyán,
Hol ring ezer ág a sok orgonafán,
Szép, gyermeki álom igézete vár rám,
Mély, tiszta tekintetü, szőke leány.
Nagy tűzszemü gép robog át közelünkben,
Vad füttyire lomb remegése felel,
S rezdül szavam: "Engem is elragad innen
Majd búgva e szörny... maga nem feled el?..."
Hol ring ezer ág a sok orgonafán,
Szép, gyermeki álom igézete vár rám,
Mély, tiszta tekintetü, szőke leány.
Nagy tűzszemü gép robog át közelünkben,
Vad füttyire lomb remegése felel,
S rezdül szavam: "Engem is elragad innen
Majd búgva e szörny... maga nem feled el?..."
De íme a holdat a köd beborítja,
S álmom zivatar zaja kergeti szét,
Fáradt fejem ablakaimra szorítva
Már érzem a nyirkos üveg hidegét.
S míg éles eső sürü cseppjei mossák
A fákat, ahol ragyogott a sugár,
Úgy fáj, hogy az illatos, ifju bohóság
Nem fonja körül szivemet soha már...
S álmom zivatar zaja kergeti szét,
Fáradt fejem ablakaimra szorítva
Már érzem a nyirkos üveg hidegét.
S míg éles eső sürü cseppjei mossák
A fákat, ahol ragyogott a sugár,
Úgy fáj, hogy az illatos, ifju bohóság
Nem fonja körül szivemet soha már...
1909
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
