Tóth Árpád: TÉLI VERŐFÉNY
TÉLI VERŐFÉNY
Mit ablakom körülfog vén kerettel,
Megfrissül most az únt, szomoru táj,
Víg napsugár pingál aranyecsettel
Az ócska képen és restaurál:
A régi Mester megkopott müvét
Ragyogni szítja most az új lazúr,
E vén világba zárt örök szivét
Feldobogtatja nékem most az Úr.
Megfrissül most az únt, szomoru táj,
Víg napsugár pingál aranyecsettel
Az ócska képen és restaurál:
A régi Mester megkopott müvét
Ragyogni szítja most az új lazúr,
E vén világba zárt örök szivét
Feldobogtatja nékem most az Úr.
Egy ócska házon a rőt téglakémény
Most ég felé bíbor kedvvel feszül,
Az égbe szökken víg erotikával,
S az édes levegőbe idvezül.
A lanka dombok telt, kerek vonalja
Kigömbölyül szelíden a leples, tiszta hóra,
Hűs paplana alatt a dús föld, mélyen alva,
Most szívja kebleit tán duzzadóra.
Most ég felé bíbor kedvvel feszül,
Az égbe szökken víg erotikával,
S az édes levegőbe idvezül.
A lanka dombok telt, kerek vonalja
Kigömbölyül szelíden a leples, tiszta hóra,
Hűs paplana alatt a dús föld, mélyen alva,
Most szívja kebleit tán duzzadóra.
Jó volna a mezőkre futni mostan,
Ugy-e szivem, bánat beteg bolondja?
Torkomból, melyből vér hördült pirossan,
Hurrák skárlát szökőkútja bugyogna.
Két fáradt, bús karom a ragyogásba fúrnám:
E két karon, mely az égbe ivel,
E két feszülő, lüktető csatornán
A boldog magasságba folyni fel!
Ugy-e szivem, bánat beteg bolondja?
Torkomból, melyből vér hördült pirossan,
Hurrák skárlát szökőkútja bugyogna.
Két fáradt, bús karom a ragyogásba fúrnám:
E két karon, mely az égbe ivel,
E két feszülő, lüktető csatornán
A boldog magasságba folyni fel!
Csitt! megvakult a fény, oda a részeg percek,
Sötét lett a szobám, csönd, alkonyi ború,
Szivem körül zsebórám hallom: tünődve perceg,
Vagy tán szivembe bent a bú, a régi szú?
Fázom s lomhán megűlök a kályha mellé bújtan,
Hát ma se sikerültél: szent életöröm?
Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam,
S tenyerem húsát vájja a kínlódó köröm.
Sötét lett a szobám, csönd, alkonyi ború,
Szivem körül zsebórám hallom: tünődve perceg,
Vagy tán szivembe bent a bú, a régi szú?
Fázom s lomhán megűlök a kályha mellé bújtan,
Hát ma se sikerültél: szent életöröm?
Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam,
S tenyerem húsát vájja a kínlódó köröm.
1912
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
