Tóth Árpád: EGY NŐ HALÁLÁRA | Verstár - ötven költő összes verse

EGY NŐ HALÁLÁRA

Alfred de Musset

Szép volt, ha búra hangoló
Kriptában a szunnyadva fekvő
"Éj" szobra, Michelangelo
Remekje szép, noha hideg kő.

Jó volt, ha jóságnak elég,
Hogy adni könnyen nyíl a kéz szét,
Bár nyílni nem sugallta Ég,
S kincsét nem ízesíti részvét.

Gondolkodott, ha ingatag
Beszédnek, melynek lágy zenéje
Csacsogva csendül, mint patak,
Lehetne gondolat a mélye.

Imádkozott, ha két remek
Szemet lesütni földre néha,
Majd az eget bámulni meg
Imádságnak nem volna léha.

Mosolygott is tán, hogyha él
A zárt bimbó, mely meg se sejti,
Hogy ráfuvallt az anda szél,
Mely máris illan s elfelejti.

Sírt volna is tán, ha hanyag
Finom kezét keblére téve,
Sejthette volna, hogy agyag-
Testünk szent harmatok edénye.

S szeretett volna is talán,
Ha gőgje, cifra lámpaképpen
- Hiú fény egy sírbolt falán -,
Nem ég vala meddő szivében.

Meghalt, és nem is élt e nő,
Mert amig élt is, tetszhalott volt,
Kezében élte könyve ott volt,
S elejté olvasatlan ő...

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!