Vörösmarty Mihály: A KÖZELGETŐ VESZEDELMEKNEK ISZONYÚ CSAPÁSIT KÉPZELŐ SZIVNEK PANASSZAI | Verstár - ötven költő összes verse

A KÖZELGETŐ VESZEDELMEKNEK ISZONYÚ CSAPÁSIT KÉPZELŐ SZIVNEK PANASSZAI

Hogyha az erdőkön lett volna világra jövésem,

S ott egyedül lettem volna reszketve magam,

S a zuggó fák közt rettegtem volna vadaknak

Ordító szavokat, s küszködözéseiket,

Ily vad borzasztó esetek közepette meghuzván

Én magamat, nyelvem forgana szótalanúl.

Mostoha sorsomnak szomorú kebelébe kijutván,

Tám lekötött nyelvem megszabadulna nekem.

Most, mikor Istenség szollást is engede, némán

Hallgatnék, nyomorúlt s bal esetekre kiszánt,

Oh, jó s rossz esetek igazán kiadója Teremtőnk

Távoztasd, ha lehet, e panaszimnak okát.

Sirjához közelit bajoló pályája Atyámnak

Egymást váltogató emberi évek után.

Tagjai csüggednek, s már teste is romlik hanyatlik,

Oh mire jut, mire jut ennyi veszélek után!

Oh Kedves Nemzőm! Szűlőm! és Kedves Öcséim!

Nénéim! Hugaim! Oh mire jut fejetek!

Tám valamely idegen még szán fetrengni veszélbe

Színből s még mélyebb károsodásra hozand?

Tám idegen nemzet gyilkos uradalmai által

Kínoz? Mely szomorú, és bal esetekre juték!

Távozz, oh, komor éj rút fellege, menj el előlem

És ti csalárd Sorsnak képzeti tűnjetek el.

Pest, 1817

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!