Vörösmarty Mihály: A HŰ SZERETŐ | Verstár - ötven költő összes verse

A HŰ SZERETŐ

Sík országúton vágtat a huszár,
Nap játszik messzecsengő fegyverén;
Oly szép, oly könnyü, mint a gyors madár,
S nincs semmi bánat, semmi bú szivén.

"Oly könnyüden, oh lovag, el ne rohanj,

Sík útközön űl

Szép lány egyedűl,

S tündöklik omolt haja, mint az arany."

Fel a porból, hugám, katona jő!
Szól a lovag, s heven száguld elé,
Adj egy csókot, ha nem lesz is kettő,
Vígan hadd rohanjak sírom felé!

"Oly vígan, o hadfia, mégse rohanj,

Lód lába előtt

Ül hű szeretőd,

S mellére lecsügg feje bánatosan."

Döbbenve féket ránt a gyors lovag.
Hogy úton ülni látja kedvesét,
És félreszáguld, félre elrobog,
Retteg jajától, s látni fél könyét.

"Oly félre; o hadfia, mért rohanál?

Holt kedvesedet

Nem nézed-e meg?

Nem sír; panaszatlan a néma halál."

1830

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!