Vörösmarty Mihály: AZ ÉLETGYŰLÖLŐNEK KETTŐS PANASZA
A zivatar felhői megé rejtezz el előlem!
Hervadj léptem után, s szemeim láttára borúlj el
Természet, mely díszeidet csúfomra nevelted.
Hah! vagy miért vagyok én nyomorúlt! a boldog üdőkben?
Ily inségre jutandónak mért kelle születnem?
Vagy mért kéne tovább bajaimhoz kötni az élet
Csalfa kivánatját? Nyilj lelkem rejteke, vagy bár
Nyilj te, keserves szív, s mondd el, mily terhes az élet.
Inte az ifúság gyönyörűje, de nem fogadám el,
Férfi dicsőség szólt hozzám a mennyek öléből:
Tűzbe jövék: buzgóságom könnyekre fakadt ki,
Haj! de hevűltöm után, boldogtalan hátra maradtam.
Most gyász képzetéim dúlnak, s a csalfa setétség
Országát keresik: örömem poklokkal határos.
Isten! ez életnek, haj! e kínosnak adója,
Átkot nem mondok létemre, de meg ne neheztelj,
Hogy jóvoltodnak hálámat sírva nyögöm ki
És napodat, melynek fényét bajaimra deríted,
Régi keservemmel küzdvén bujdosva kerűlöm.
Pokol s ég énnekem, |
Magában ássa meg. |
Nem tudsz, sohajtani, |
Mert én már nem tudok. |
A nap kitűntekor, |
Azonnal estekor, |
Bajomnak érzete! |
Nap, melyet gyűlölök, |
Vad üldözőm te is? |
Mért kell... |
..........................
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir