Vörösmarty Mihály: LELKEMHEZ

LELKEMHEZ

Hagyd a világot s kedvbe merűlt zaját,
Hagyd a gyönyörnek tapsra nyitott ölét;

Fényedre itt homály vetődik,

S futva kerűl szeretett leánykád.

Kényére díszesb arcokon andalog,
Vidám szivekkel nyílva barátkozik,

Csendes mosolygásod hatalmát

És epedő szemedét felejti.

Hah! s téged a most megcsalatott remény,
Lélekszakasztó fájdalom öldököl.

Melledben a vad csüggedésnek

Lángja lobog, s dühödötten újúl.-

Menj félre innen, bágyadozó fiú!
Amott virítnak bánatos erdeid:

Ott sírd le búdat jobb panasszal

A felelő hegyek ellenében.

Jajdúlj meg a szél lengedezésivel,
Jajod köszöntse a derülő napot,

Kisérje a nyugvót siralmad,

Míg vele életed el nem alszik.-

Börzsöny, 1822

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!