Vörösmarty Mihály: REMÉNY S EMLÉKEZET | Verstár - ötven költő összes verse

REMÉNY S EMLÉKEZET

Meddig vezérlitek háborgó éltemet,
Meddig lebeghet még hajócskám köztetek,

Remény, emlékezet? -

Te, a lecsendesült lélek tulajdona,
Mely áldva lengsz körűl magányos dombomon,

Elmúltak szelleme,

Ha majd szorúlni kezd lélekzetem, s nehéz
Fájdalmaim között végkínomat nyögöm,

Eljősz-e menteni?

S mint a hanyatló nap földünk tanyáira,
Lövelsz-e nyugtató sugárokat felém

Szememnek húnytakor?

S te, mely az alkonyban, s hajnal hasadtakor
A híg homály közűl remegve szállsz alá

Ingócska lábadon,

Remény, az öldöklő bánatban enyhadó,
És a leendőkben gyönyörrel biztató,

Kisérsz-e síromig?

Lelkemnek adsz-e majd teljes vigasztalást,
Rebegve záródó ajkamnak édesen

Enyésző hangokat?

Oh! adsz-e fényt, ha majd nem látom a napot
S irtóztató setét nyom; adsz-e virradást,

Ha itt leszáll napom?

Egek! - tán tiltva nincs hozzátok szólanom -
Hagyjátok meg e két csillagzatot nekem

Az élet tengerén.

Remény, emlékezet vidítsa lelkemet,
S ha ez leszáll, amaz derűljön ékesebb

Lánggal bajom felé,

Mint hajdan a dicső görögségnek csere
Fényben derűltek a széllel küzdő vizen

Tyndárnak ikrei.

Börzsöny, 1822

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!