Nagy Imre reformja

Full text search

Nagy Imre reformja
1953 márciusában meghalt Joszif Visszárionovics Sztálin. Rövid hatalmi harc után Ny. Sz. Hruscsov és egy reformista politikai vonal jutott hatalomra a Szovjetunióban. Ennek szinte azonnali hatása volt Magyarországon is: Rákosit Moszkvába rendelték és megalázó körülmények között tudtára adták: hatalmát – legalábbis részben – a reformer Nagy Imrének kell átadnia.
Nagy Imre, aki a miniszterelnöki szék tulajdonosa lett, a Központi Vezetőség határozata alapján új irányvonalat vezetett be: lelassították a nehézipar fejlesztését, több hangsúlyt kapott a fogyasztási cikkek gyártása. A nehézipar részesedése a beruházásokból 47%-ról 30%-ra csökkent, viszont a mezőgazdaságé 17%-ról 24%-ra emelkedett.
Lehetővé tették a kolhozok elhagyását, valamelyest könnyítették a magángazdálkodók helyzetét. Megszüntették a társadalmi hadiállapotot: amnesztiát hirdettek egyes politikai foglyok számára, törölték a kuláklistákat, leállították az internálásokat. Felmerült valamilyen fajta politikai pluralizmus bevezetése is.
Ám a rendszer alapjai érintetlenek maradtak: így amikor 1954 végén-1955 elején politikai visszarendeződés következett be Moszkvában, a régi vezetésnek nem volt nehéz hatalmát visszaszereznie. 1955 áprilisában lemondatták Nagy Imrét, Moszkva szerint túllőtt a célon és nemkívánatos példát mutatott a többi csatlós számára. A régi politika azonban csak az újabb moszkvai változásokig folytatódott. Az SZKP 1956-os XX. kongresszusa után ismét Rákosinak kellett távoznia, de utódja korábbi jobbkeze, Gerő Ernő lett.

Nagy Imre beszédet mond a Parlament erkélyéről

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir