Róma vagy Bizánc

Full text search

Róma vagy Bizánc
Az egyházszervezés már a koronázás után kezdődött, de a keresztény hitre való áttérésre már jóval István uralkodása előttről vannak utalások. A 10. század közepén a magyar előkelők a kereszténység felvételében még a német expanziós politika harc nélküli kivédését látták, és érthető módon nem a velük ellenséges hatalomhoz, hanem Bizánchoz fordultak térítőkért. Már Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár (905-959) is támogatta a görög rítusú kereszténység magyarországi terjesztését, igaz, ennek elsősorban politikai okai voltak; így remélt támogatókra találni Bulgária hátában. Hasonlóan a későbbi nyugati térítésekhez, az áttérést itt is a főemberek kezdték: 948-ban a Bizáncba érkező Bulcsút és Tormást a császár megkeresztelte. A bizánci eredetű régészeti emlékek – keresztek, pénzek, templomok – bizonyítják, hogy a térítés a köznépre is kiterjedhetett, de ez nem érinthette a társadalom egészét. Jó bizonyíték erre, hogy amikor a 960-as évek után a bizánci-magyar viszony megromlott, a görög orientáció abbamaradt, s a magyar kalandozásokat a kelet felé lezáró vesztes arkadiopoliszi ütközet csak tovább rontotta a két ország közti viszonyt.
Valójában mi késztette Gézát és Istvánt, hogy latin térítőket hívjon az országba? Hasonlóan a 10. századi görög térítéshez, most is a politika döntött. A magyar előkelők figyelmét nem kerülte el az a tény, hogy 972-ben a bizánci és a német-római császár szövetségre lépett, s így az országot harapófogószerűen fogta közre a két nagyhatalom. A béke feltétele pedig nem lehetett más, csak a latin kereszténység felvétele.
Géza idején a térítésben az erőszak kapott nagyobb szerepet, hiszen előbb le kellett rombolni a pogány kultusz építményeit, Istvánnál már az egyházi szervezet kiépítésével találkozunk.

Szent István király

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir