Harc a hatalomért

Full text search

Harc a hatalomért
1946 tavaszán a politikai helyzet is kiéleződött: Rákosi Mátyás, a kommunista párt vezetője ultimátumot adott a kisgazdapártnak, hogy csak akkor hajlandó folytatni a koalíciós kormányzást, ha eltávolítják a kisgazdapárt jobbszárnyát. Nagy Ferenc kénytelen volt beleegyezni a kommunista követelésbe, és ezzel megkezdődött a demokratikus politikai erők felszámolása. A kisgazdapárt ellentámadását Puskin szovjet követ szerelte le, jelezvén, hogy a kommunisták mögött teljes súlyával ott áll a Vörös Hadsereg helyi jelenlétét élvező Szovjetunió.
Megkezdődött az önszervező, civil társadalom felszámolása is: a fegyverszüneti szerződés végrehajtását ellenőrző SZEB szovjet elnökének követelésére Rajk László belügyminiszter mintegy 1000-1500 társadalmi szervezetet oszlatott föl.
Még ugyanabban az évben a kommunista Pálffy által vezetett katonai elhárítás köztársaság-ellenes összeesküvést "leplezett le", és ezzel megindulhatott a kisgazdapárttal való végleges leszámolás. 1947 elején a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték Kovács Bélát, a párt főtitkárát, majd májusban a Svájcban üdülő Nagy Ferenc tudtára adták: ha hazatér, hasonló elbánásban lesz része. A kormányfő erre lemondott, és helyére a kommunistáknak behódoló Dinnyés Lajos került.
A nyár végén rendezett új választásokon a szövetségben induló baloldali pártoknak kedvező rendszerben a kommunista párt győzött 22%-kal, másodikként azonban a Demokrata Néppárt futott be, annak ellenére, hogy "reakciós nézeteik miatt" 250 ezer-1 millió embert eltiltottak a szavazástól.
A kommunista hatalomátvételt azonban már nem lehetett megállítani. A végső offenzívára 1947 szeptemberében, Szklarszka Porebában adták meg a jelet: Zsdanov már két szembenálló tömbről beszélt.

Az igazi úr. V. P. Szviridov szovjet tábornok, 1945-1947 között a magyarországi SZEB ügyvezető elnökhelyettese

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir