Akik feltalálták a feltalálókat

Full text search

Akik feltalálták a feltalálókat
Tény, hogy az imént említett urak egy része nem volt valódi feltaláló, s néhányuk szabadalmától időközben már megvonták az oltalmat. Bebizonyosodott ugyanis, hogy Arkwright nem volt igazi feltaláló, hanem csak a korábbi felismeréseket kombinálta, s ugyanez mondható Jacquard híres találmányáról is.
Tőlük tehát a bíróság a feltalálói jogot megvonta, de ez például Arkwright-ot kevéssé izgatta, hiszen a borbélyból lett találmányelterjesztő komoly milliomos volt már akkor, s öt felesége és 25 gyermeke részére nem kevesebb mint 13 millió dollárt hagyott hátra.
Miután ezek a bírósági tárgyalások nyilvánosak voltak, a külső szemlélő is számos újítást tudott ott ellesni, majd elhozni a szigetországból a kontinensre, s az ipari forradalom szépen lassan itt is kezdetét vette. A korábbi céhes formákat lassan a manufaktúrák váltották fel, s ezek az üzemek már nemritkán száz munkást is foglalkoztattak. Az első magyar manufaktúrák elsősorban a textiliparhoz kapcsolódnak.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir