Mindenki fon

Full text search

Mindenki fon
A textiliparban azonban még e nagy vándorlások ellenére is – majd minden országban – súlyos fonó, illetve fonónőhiány volt, a fonalgyártás ugyanis nem tudott lépést tartani a fonalfeldolgozással. Egyes uralkodók még azt is elrendelték, hogy békeidőben fonjanak a katonák is, sőt kimondták, hogy huszonöt éves korukig nem házasodhatnak meg azok a fiatalok, akik nem tanultak meg fonni. Hogy számos helyen írástudatlan volt a lakosság, s hogy alig volt iskola, hogy rosszak voltak az utak s egészségtelenek az épületek, rossz volt az ivóvíz, s ezért járványok dúltak (hazánkban megyénként egy orvost írt elő kötelező jelleggel a törvény) ez kevéssé érdekelte az uralkodók többségét, mert ebben az időben már az újkori meggazdagodási szemlélet, a termelés és többlettermelés kezd szemléletmódformálóvá válni. Ebből a borzalmas szövevényből az angolok igyekeztek legkorábban kimászni, hiszen pályázatot hirdettek sokorsós fonógépekre, s e pályázat végül is eredménnyel járt. Akár még azt is állíthatjuk, hogy a súlyos fonalhiány indította meg a géptervezést, s vezetett el az ipari forradalomhoz.
Sajnos Magyarországra egyelőre nem a jó, hanem a rossz külföldi példa jutott el, s nem annyira a technikai újításokat helyezték előtérbe, hanem valami mást: a kényszermunkát. A munkaerőt úgy próbálták pótolni, hogy Szempcen 1775-ben, majd Tallóson 1786-ban dologházat építettek, és a valami miatt elítélt nőket oda vitték kényszermunkára, de egy-két helyen nálunk is ismeretes lett a katonaság fonatása. A manufaktúrák a gyermekmunkát sem vetették meg, bár szerencsére volt olyan üzem is, ahol a gyermekeket taníttatták is, megszerveztek egy szerény szakoktatást, s a fiatalokat inasokká képezték. Ez tehát gyakorlati jellegű tanoncképzés volt. Gácson és Temesvárott maga a manufaktúra épített ki fonótermet, hogy végül is ily módon biztosítsák a nyersanyag utánpótlását, de az igazi változást csak az új műszaki találmányok bevezetése hozta magával.

A gácsi posztógyár

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir