A "politikai színház"-ról
A "politikai színház"-ról
Az elmúlt évtizedek tanácskozásain a kelet-európai delegációk részéről gyakorta érte szemrehányás a kiutazott magyar művészeket, hogy túlságosan polgári, amit csinálnak, nem hat közvetlenül a szocialista politikai tudat fejlesztésére.
A kérdés, a vád volt rosszul megfogalmazva. A színház mindig saját korában élt, annak problémáival foglalkozott. Hogy nálunk a művészeti állásfoglalásnak egy közvetettebb, példázatos formája alakult ki, annak történelmi okai vannak: a sokáig elvesztett nemzeti függetlenség, a kései és fogyatékos polgárosodás. De már Kazinczy 1790-ben azért érvelt a Hamlet bemutatása mellett, mert ". . . nagyon analogizál nemzetünknek mostani nem rózsaszínű érzéseivel". A színészből lett drámaíró, Katona József is példázatdrámát írt a Bánk bánban, amelyet nem véletlenül kívánt a pesti nép 1848. március 15-én a Nemzeti Színház színpadán látni.
A példázatos ábrázolásban rejlő lehetőségeket a színészek is mihamar felismerték. Első igazán tudatos színészünk, Egressy Gábor Shakespeare-értelmezésével, szerepformálásaival politizált. A Hamlet címszerepében még csak az általában vett cselekvésképtelenség tragédiáját játszotta el (1839); mint Coriolanus az önérdekeiért hazáját is feláldozó arisztokrata példázatával intette korát (1842); 1847-ben pedig, a III. Richárdban – nagy kritikai vihart kavarva – a republikánus színész a koronás uralkodóvá felkapaszkodott kisszerű gazfickót hangsúlyozta, aki igazán veszélyessé a hatalom birtokában válhat. A szabadságharc bukása után Tóth Soma, a virtuóz férfitáncos eljárta (!) a "Jaj, de huncut a német!" refrénjét, és csak a sor szélén üldögélő titkosrendőr nem értette, miért tombol a verbunkos bokázója láttán a közönség.
Azokban az országokban, ahol a polgárosodás, az anyanyelvi mozgalom a nemzeti függetlenség kérdésével is összekapcsolódott, a színházi konvenciórendszerben hasonló jelenségekkel mindenütt találkozhatunk. A magyar dráma és színház történetéből azonban a példázatosság nem tűnt el a 20. században sem, sőt újabb jelentéstartalommal gazdagodott 1920 után: a Trianon utáni kisebbségi sorba jutott magyar irodalom és színházművészet gyakori, néha egyetlen kifejezésmódja lett a Monarchia utódállamaiban. S miközben a kisebbségi magyar színjátszás sem kerülhette el, hogy szembenézzen a 20. század alább még említendő szerepzavaraival (hiszen színházművészet), egyszersmind valamennyi korábbi funkciót is gyakorolnia kellett, középpontban az anyanyelv megőrzésének szándékával és céljával (hiszen kisebbségi és magyar).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
