Építészet 1918-1949 között
Építészet 1918-1949 között
Ugyan egész Európában megfigyelhető jelenség volt, hogy a háború után historizáló tendenciák jelentek meg ismét, nálunk a helyzetet súlyosbította, hogy a minden újat elutasító konzervatív állam, mint legfőbb megrendelő, a kevés megbízást a historizáló stílusok alkalmazásához kötötte, s míg Európában ez a tendencia néhány év alatt lecsengett, nálunk a húszas években végig, egészen a harmincas évek elejéig uralkodó maradt.
A századforduló nemzeti és népi irányultságú építészete a háborút követő években teljesen háttérbe szorult, részben felekezeti alapon vagy politikai nézeteik üldözése miatt. A vezéregyéniségek elvesztésével többen (így Pogány Móric, Kozma Lajos, Györgyi Dénes, Szende Béla, Szivessy Tibor) alkalmazkodtak az uralkodó neobarokk irányzathoz. Kivételnek számít Árkay Aladár (1868-1932) néhány munkája: a Városmajori kápolna (1920-23) és a rákosszentmihályi református kultúrház és templom (1927-28). Kivétel Medgyaszay István (1877-1959) is, aki viszont a magyaros formakincs kutatásában egyre távolabb jutott a népművészettől. Két világháború közötti épületein keleti, elsősorban a hindu építészet és a kínai pagodák formavilága jelenik meg, mint a mátraházai Sportszállón (1927) és Budapesten a Lorántffy Zsuzsanna utcai Baár Madas református gimnázium (1929) részletein. A nemzeti irány újjáéledése a bethleni konszolidáció után következik csak be. 1928-ban létrehozzák a Lechner Ödön Társaságot az "egységes magyar nemzeti építőművészeti közízlés megteremtéséért". A társaság egyik alapító tagja Vámos Ferenc 1929-ben vitát kezdeményezett a nemzeti építőstílusról, amely ugyan évekig eltartott, de különösebb hatást nem gyakorolt a korabeli építészetre. A társasághoz tartozó építészek a későbbiekben sem játszottak jelentősebb szerepet. A korszakban egyébként az amúgy is nehezen meghatározható "nemzeti" és "magyaros" fogalmak értelmezésének kiterjesztése figyelhető meg az építészetben, ezáltal mindenki mást gondolt nemzetinek. Wälder például neobarokk épületeit magyarosnak tekintette, mert a magyarországi barokk formáiból válogatott.
A húszas évek második fele az erjedés kora a hazai építészetben. A magyaros irányzat újraéledésével párhuzamosan a konstruktivista-funkcionalista építészet is megjelent. 1928-ban indult Borbíró (Bierbauer) Virgil (1893-1956) szerkesztésében a Tér és Forma című szaklap, amely programszerűen az avantgárd építészet terjesztését tűzte ki célul. Ugyanebben az évben létrejött Svájcban a CIAM, a modern építészek nemzetközi szervezete, melynek magyar tagjai Ligeti Pál (1885-1941) és Molnár Farkas (1897-1945) köré tömörültek. A csoport tagjai a CIAM eredeti elképzeléseiből megvalósítani csak nagyon keveset tudtak. Szociális elképzeléseik, politikai nézeteik a Ház-város-társadalom címmel megrendezett harmadik kiállításukon (1932) a hatalommal való konfliktushoz vezettek. Szociális izgatás címén a kiállított ábrák egy részét elkobozták, és kizárták őket a közmegbízásokból. A Köztársaság téri két telektömb beépítéséből csak három sávozottan elhelyezett OTI-bérház épülhetett fel (1934) Fischer József (1901), Ligeti Pál, Molnár Farkas és Preisich Gábor (1909) tervei szerint. Épült néhány önálló bér- és társasházuk: Molnár Farkas Lotz Károly utcai (1933) és Pasaréti úti társasháza (1937), Major Máté (1904-1986) Attila úti bérháza (1934), Fischer József Bajza utcai bérháza (1937). Legjelentősebb munkáik azonban a budai hegyvidék gazdag polgári megrendelői számára tervezett villáik. A fontosabbak: Molnár Csatárka utcai (1932) és Lejtő úti (1932), Fischer Bajza utcai (1936) és Szemlőhegyi úti (1936), Kósa Zoltán (1902-1978) Széher úti (1933) és a Le Corbusier irodáját is megjárt ifj. Dávid Károly (1903-1973) Somlói úti (1933) villái. 1938-ban a kedvezőtlenné vált politikai környezet miatt a csoport feloszlott, és egyénileg dolgoztak tovább.
A csoporton kívül is többen csatlakoztak a konstruktivista építészeti törekvésekhez. Legjelentősebb közülük Kozma Lajos (1884-1948), aki még Lajta Béla műtermében belsőépítészeti munkákat végzett, majd 1913-tól, a Budapesti Műhelyt megalapítva, magas színvonalú, de neobarokk bútoraival és családi villáival iskolát teremtett. Kaffka Péterrel (1898) és Vágó Lászlóval (1875-1933) közösen határozták el egy korszerű elveken alapuló kislakásos mintalakótelep építését a Napraforgó utcában (1930), a stuttgarti Wiesenhofsiedlung mintájára. A telepszerű együttes beépítés legfontosabb előnye a gazdaságosság volt. A terveket első menetben elutasították, s csak a tervezők számának kibővítésével – néhány konzervatív építész (Wälder Gyula, Kertész K. Róbert) részvételével – épülhetett fel a 22 családi házból álló telep, 22 építész tervei szerint. A harmincas években Kozma a budai hegyekben ontotta a neobarokk villáihoz hasonlóan magas színvonalú, de az új építészet jegyében született villa- és társasházépületeit: Herman Ottó utca 10. (1934), Berkenye utca 19. (1936), Somlói út 33/A. (1938), Bimbó út 39. (1934). Bérházai közül kiemelkedik a mozival egybeépített Átrium-ház a Margit körúton (1935-36). Kozma munkái mellett a Borbíró Virgil és Králik László (1897) tervezte Budaörsi repülőtér felvételi épülete (1936-37), Gerlóczy Gedeon (1895-1975) és Körmendy Nándor (1894-1969) OTI Baleseti Kórháza (1940), Nyíri István (1902-1955) és Lauber László (1902-1953) Szabadság téri volt Pénzintézeti Központja (1939-41) emelkedik ki a konstruktív törekvések közül.
Az új építészet korszerűsége a hivatalos építészet számára komoly kihívást jelentett. A húszas-harmincas évek fordulóján kialakuló, elsősorban nem építészeti indíttatású római iskola olasz példák nyomán a klasszicitás és a konstruktív építészet ötvözését valósította meg, és elveik Hóman Bálint kultuszminisztersége alatt a hivatalos kultúrpolitika szintjére emelkedtek. A római iskolához köthető építészetet a konstruktivistáktól a monumentalitás iránti igény, a történeti formák utánérzése különbözteti meg. Főként a templomépítészetben születtek jelentős alkotásaik. Árkay Aladár és Árkay Bertalan (1901-1978) korszerű, vasbetonvázzal kialakított, olaszos campanilével ellátott Városmajori temploma (1931-32) összművészeti szempontból is a római iskola legjelentősebb alkotása. Hasonló szellemben fogant Rimanóczy Gyula (1903-1958) pasaréti ferences temploma és rendháza (1931-34), Kotsis Iván balatonboglári temploma (1932-33).
A harmincas években a városok túlzott növekedése miatt előtérbe kerühek a városrendezési feladatok. Sorra elkészültek nagyobb vidéki városaink rendezési tervei (Pécs, Győr, Debrecen). A főváros korszerűtlen, túlzsúfolt városrészeire: az Erzsébet sugárútra (1930), az Árpád és Petőfi híd budai hídfője rendezésére (1937), egy városházával együtt kialakítandó új városközpontra (1940) tervpályázatokat írtak ki. 1937-ben elfogadták a városrendezési törvényt, mely előírta, hogy minden városnak el kell készítenie városrendezési tervét. A háborús készülődés miatt a tervek jórészt papíron maradtak.
A visszacsatolások idején a falukutató mozgalom fellendülésével létrejött egy új népies irányzat, amely a falusi építészetet akarta korszerű alapokra helyezni. Egyaránt elutasították a konstruktivista építészet "kozmopolitizmusát" és a magyaros építészet külsődleges nemzetieskedését.
A háború után következő néhány évben a súlyos háborús károk felszámolása volt az elsődleges feladat. 1948-ban megkezdődik az építőipar államosítása és vele párhuzamosan az állami tervezővállalatok kialakítása. A megnövekedett nagyságú feladatok indokolták a nagyobb tervezői közösségek létrehozását, azonban ezzel párhuzamosan minden magán tervezőiroda megszűnt. A közületi megbízásokat csak az állami tervezővállalatok kaphatták meg, az egyéni tervezés visszaszorult a minimálisra csökkent családiház-tervezésbe. A tervezés ilyen fokú centralizációja maga után vonta az építészet felülről való irányíthatóságát, ami be is következett.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
