Oltárképek

Full text search

Oltárképek
Abban a korban, amelyet a hitviták, a vallási küzdelmek, templomfoglalások, új alapítások jellemeztek, az oltármegrendelés mindennapos eseménynek számított. A források már a század végén arról számolnak be, hogy a templomok felszerelése igen gazdag, és a festményekkel, szobrokkal ékesített oltárok száma nagy. Az oltárképeken összemosódik valóság és látomás, a földöntúli, a csodás és a valószerű, hogy minél nagyobb mozgósító erővel rendelkezzék. Ezért az egyik legtöbbet ábrázolt téma a Patrona Hungariae (Mária, a magyarok védasszonya, amint a neki felajánlott országot oltalmába fogadja). Az ilyen tárgyú képeknél Mária és a magyar szentek felvonultatása ellenére is, hiteles, csodás elemektől mentes jelenet tanúi lehetünk. A győri jezsuita templom egyik oltárán (1642) az ellenreformációnak a Patrona Hungariaeeszmében is megtestesülő ideológiája összekapcsolódik az ország legégetőbb aktuális kérdésével, a törökellenes harcra való mozgósítással. A festmény középrészén magyar születésű vagy az országban tevékenykedő (László, Imre, Gellért, Adalbert) szentek sorakoznak, akik az egyház védasszonyának nevével ékes pajzsaikkal fogják fel az előtérben álló törökök nyilait. A felső régióban Szent István Máriának ajánlja fel az országot, legfelül pedig, az oromzati képen, Szent Mihály arkangyal jelenik meg a törökök, ill. az eretnekek elűzésére.
Az oltárképfestés a 18. században is a barokk egyházi festészet vezető feladata marad, hiszen az ország újjáépítése során egymás után emelt székesegyházakban, plébániatemplomokban, szerzetesi templomokban állandóan szükség van fő- és több mellékoltárképre. Mivel a főoltár a szószék mellett a templom legfontosabb, a liturgia szempontjából is központi része, díszítésében a legfontosabb mondanivalókat fogalmazzák meg. Így örökítik meg az illető szerzetesrend védszentjeinek, vagy a templom tituláris szentjének tanításait, csodás tetteit, vagy a keresztény hit alaptételeit.
Az oltárarchitektúra fejlődése folytán e korszakban már nem elaprózott, egymás alá-fölé helyezett képekből álló retabulumok (oltár-hátfalak) töltik ki a templomot, hanem egyetlen nagy kép, amelyet hatalmas oszlopok és szobrok öveznek. A festmények mérete is megnő és az ábrázolás drámaisága, kifejező ereje, hatásossága nagymértékben fokozódik. Az oltárképek magas, vertikális képformája különösen kedvez a többszínterű ("emeletes") elrendezésnek. A mennybemenetel, az égi látomás, a földi jelenet fölött a felhőkben trónoló égi alakok megfestésére különösen alkalmasak e kompozíciók.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir