A pécsi műhely

Full text search

A pécsi műhely
Az első pécsi székesegyház 1064-es leégését követően kezdték építeni azt a hatalmas, háromhajós, négytornyú, román stílusú bazilikát, amely többször átépítve, nagy vonalaiban máig is fennáll, az első építési periódusban épült, keresztboltozatokkal fedett, öthajós altemploma pedig a 11. század második felének egyik ritka, hiteles építészeti emléke. A 12. század közepét követően egy nagy hatású szobrászcsoport működött itt, amely a főszentély előtt emelkedő Szent Kereszt oltár részben aranyozott, részben színesre festett, boltozatos kősátorát kifaragta és felépítette. Valamivel később egy másik szobrászműhely is érkezett Pécsre, amely azokat a bibliai domborműsorozatokat (Jézus élete, Teremtéstörténet, Sámson története) készítette, amelyeket – valószínűleg nem is az eredeti terveik szerint – az altemplom lejáratainak oldalfalaiba illesztettek bele. A Szent Kereszt oltár mesterei leginkább Lombardiában sajátíthatták el a szalagokra fűzött palmetták jellegzetes mintakincsét. Művészetük hatása Székesfehérváron, Ercsiben és a Veszprém megyei Jásdon is tetten érhető. Az altemplomi domborműsorozatok szobrászai között már olyan mester is volt, aki a francia kora gótikus művészet első eredményeit alkalmazta művein. Az ő stílusuk helyi befolyását a somogyvári apátság 12. század utolsó évtizedeiből való faragványain ismerhetjük fel.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir